Blanka, Bianka

Hídlap

Múzeumok Éjszakája Esztergomban – Az új kamaratársulat is bemutatkozott

Június 24-én, szombaton országszerte nagy népszerűségnek örvendett a Múzeumok Éjszakája programsorozat, amelyet idén 15. alkalommal hirdettek meg. Esztergomban is több helyszínen számos esemény várta késő éjszakába nyúlóan a résztvevőket. Ami az idei év különlegességének számít: Esztergom új kamaratársulata is bemutatkozott, a Művelődés Háza melletti kis téren Hrabal Sörgyári capricciójának monodrámáját láthatta a közönség Kéner Gabriella főszereplésével.

Hirdetések

Szombat este és éjszaka a kultúrára helyeződött a hangsúly Esztergomban is, köszönhetően a Múzeumok Éjszakája országos eseménynek. Ki-ki kedvére válogathatott a programok közül, melyek széles repertoárjában a színjátszásnak is jutott szerep. A fiatal tehetség, Kaj Ádám rendezésében Nyiratkozások címmel Hrabal Sörgyári capricciójának színpadi produkcióját láthatták az esztergomiak, amely egyúttal a nemrégiben megalakult Babits Mihály Kamaratarásulat első hivatalos megjelenésének is számított.

Mint ismeretes 2017. május 24-én a városi könyvtárban jelentette be Kaj Ádám rendező, hogy megalapították Esztergom első kamaratársulatát, amelyet a Nyugat egyik legfontosabb költőjéről, Babits Mihályról neveztek el. Ez lényeges fordulat a város kulturális életében és nem csak azért, mert eddig nem volt állandó színtársulata Esztergomnak. Valami átfogóbb változást sejtet a mélyben, amely afelé mutat, hogy a város – legalábbis kulturális értelemben – kezd magára találni, sőt vonzóvá válni az “idegenek” előtt is. Jóllehet a Horányi-féle Várszínház és a Művelődés Házának rendszeresen importált színdarabjai még a felszínen tudták tartani a kultúra ezen ágának viharvert hajóját, mostantól más szelek fújnak: a “saját” jelzőt ízlelgethetjük egy ígéretes jövőt vizionáló társaság ismertetőjegyei között.

A Babits Mihály Kamaratársulat szolidan ugyan, de berobbant Esztergom kulturális közéletébe. Mostanra érett meg a helyzet… Előfutárnak mindenképpen a Comedium Corso fesztivált kell megjegyezni, hiszen az elmúlt két évben Kaj Ádám rendezései helyi szinten itt kaptak először szárnyra, majd jött a nagy áttörtés a Jónás könyvével a Művelődés Házában, ill. Babits előhegyi házának szabadtéri bemutatójával. A Comediumon láthattuk először a Sörgyári capriccio adaptációját, amely az idei Múzeumok Éjszakáján ugyanolyan formában csak más helyszínen ismétlődött meg. A főszereplő Kéner Gabriella és a fiatal rendező már nem csak a színpadon és a színpad körül mozgott otthonosan. A körülbelül 80-100 főt számláló nézőközönség ezt ugyanúgy érezhette, mint azt a felhőtlen, vidám életszeretetet, amelyet a színésznő önfeledt játéka sugárzott a hrabali idill tolmácsolásában.

Ez az esete számomra most nem a múzeumlátogatásról szólt, még ha ennek is köszönheti jelenlétét a színdarab. És ha már múzeumokról kellett volna beszélni, csak remélni tudom, hogy a város él azzal a lehetőséggel, amely most az ölébe hullott, és a Babits Mihály Kamaratársulatra a jövőben nem a cethal gyomra: nem egy múzeum és nem is az éjszaka vár…

Keppel Dániel

Hirdetések