Augusztus 5-től szeptember 9-ig több módosításra kell készülniük az esztergomi vonalon utazóknak a Rákosrendező és Esztergom között végzett pályakarbantartások miatt.
Havi archívum:2017. július
Újra hőségriadó van – igyanak sokat, vigyázzanak magukra!
Újra hőségriadót rendeltek el keddtől péntekig. Aki teheti, maradjon hűvös helyiségben, fogyasszon sok folyadékot és figyeljen oda a környezetében élőkre. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy gyermeket, állatot ne hagyjanak az autókban!
Potápi Árpád: Esztergom igazi jelentőségét a felvidékiek ismerik a legjobban
Kétszáz gyermekkel nyitották meg a felvidéki egyházközségek VII. nyári táborát hétfő délelőtt Esztergomban. Ezen a héten számos program várja a fiatalokat. Potápi Árpád, Völner Pál és Romanek Etelka köszöntötte a városba érkező gyerekeket a bazilikánál.
A magyar underground ínyencségei Párkányban
A párkányi fORMA fesztivál immár hetedszer kínál alternatívát a mainstream zenei programok sokaságában. Az idei év zenei felhozatala minden eddiginél gazdagabb, s ezt párkányi fotósok kiállítása, Bandor Éva és Olasz István Szer+elem+ez c. előadása, valamint a Slam Poetry Felvidék csapata fűszerezi meg.
Három ezüstérem egy nap alatt
Ezüstérmet szerzett a vizes világbajnokságon, szombaton Hosszú Katinka és Milák Kristóf, valamint néhány perccel ezelőtt a magyar vízilabda válogatott is. Gratulálunk az úszóinknak és a pólós srácoknak a szép eredményekhez!
Kántor Sándor és tanítványainak munkái a Dzsámiban
Népi fazekasság címen és témakörben nyílik kiállítás a Dzsámi Múzeumban augusztus 12-én Kántor Sándor és tanítványainak munkáiból.
Halálos baleset Vámosmikola és Ipolytölgyes között
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján július 28-án, 16 óra 20 perckor a 1201-es számú úton Vámosmikola és Ipolytölgyes között egy személygépkocsi elé egy szarvas ugrott, amit az autó elütött és a szemközti sávba egy éppen arra érkező motorosnak lökött.
Telki Kupa Dorogon
Július 31-én hétfőn Dorogon, a Buzánszky Jenő Stadionban rendezik meg a Telki Kupa egyik meccsét. A tornán az U17 korosztályos válogatott méri össze tudását a horvát, cseh és szlovák nemzeti tizeneggyel.
55,2 milliárddal támogatják a tejtermelőket
A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent tejágazat szerkezetátalakítását támogató felhívásra jelentős túligénylés mutatkozott, amelyet a Miniszterelnökség a források megemelésével kezelt.
Cseh László ezüstérmet szerzett – szerdai eredmények a vizes vb-n
Szerdán a Magyarországon zajló vizes világbajnokságon Cseh László 200 méter pillangón megszerezte a magyar küldöttség első ezüstérmét.
Vándorkiállítás és jótékonysági koncert Esztergomban
Első alkalommal nyílik meg Esztergomban szeptember 19-én, 16 órakor a Dzsámi Múzeumban a felvidéki Örsújfalun élő Molnár Rozália képzőművész Országjáró Fényszilánkok című vándorkiállítása, majd azt követően a művésznő felkérésére 18 órakor jótékonysági koncert kezdődik a komáromi Jókai Mór cserkészcsapat javára.
Keddi sikerek a vizes vb-n
Hosszú Katinka, Cseh László és Kenderesi Tamás sikerrel vette az elődöntőt is, Kozma Dominik és Kapás Boglárka pontszerző helyen végzett, míg férfi vízilabda-válogatottunk Oroszország kiütésével bejutott a négy közé. Mutatjuk a mai nap eredményeit.
26 milliárd forintból fejlődhet a megye
Huszonhat milliárd forint áll rendelkezésre Komárom-Esztergom megyei fejlesztésekre a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatain keresztül – mondta Völner Pál megyei fejlesztési biztos, Esztergom térségének fideszes országgyűlési képviselője az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Eltűnt egy 14 éves lány
Eltűnt a 14 éves Farkas Fruzsina, akinek megtalálásában a rendőrség a lakosság segítségét kéri. A lány július 20-án egy komáromi gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott és azóta nem adott életjelet magáról.
Hasba szúrta unokaöccsét egy férfi Máriahalmon
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal az előzetes letartóztatásban lévő 60 éves férfivel szemben, aki életveszélyes sérülést okozott az unokaöccsének.
Három napig szólt a rock – Interjú
Harmadik alkalommal szervezték meg Esztergomban a Sportalshow fesztivált, ahol elsősorban a rock, a metal és a punk zenét szeretőknek kedveznek. Már, ami a koncertfelhozatalt illeti. A fesztivál a múlt hétvégén táncoltatta meg a közönséget. A rendezvényről a főszervezővel, Szénégető Richárddal beszélgettünk.
Szabadidőparkot terveznek Nyergesen – a lakosság véleményét várják
Szabadidőparkot terveznek Nyergesújfalun, a régi focipálya területére. A fejlesztéssel kapcsolatban az önkormányzat a lakosság véleményére is kíváncsi. A kérdőíveket július 28-ig várják vissza.
Több helyre vonultak a tűzoltók a vihar miatt
A heves zivatar és felhőszakadás miatt a térségben több településén kérték a tűzoltók segítségét. Leszakadt vezetékek, kidőlt fák, víz az utakon…
A közterületen zöldséget és gyümölcsöt értékesítőket ellenőrzik
A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai július 25. és augusztus 4. között fokozottan ellenőrzik a közterületen, valamint az utak mentén értékesítő zöldség- és gyümölcsárusokat.
Keressen pénzt filmforgatással!
Szívesen lenne statiszta? Vagy csak jól jönne egy kis plusz pénz? Az HBO Europe saját gyártású sorozatába keresnek statisztákat Szob és környékéről. 18 – 60 év közötti hölgyek és urak jelentkezését várják.