25 éves évfordulót ünnepelt Esztergom és Cambrai

Huszonéves évfordulóját ünnepli Esztergom és Cambrai, a két város akkor kötött egymással testvér települési szerződést. A jubileumot hétfő délután ünnepelték a királyi várban, ahol a kapcsolat létrejöttét és az addig történteket idézték fel, valamint aláírták az együttműködés megújító határozatát.

Huszonéves évfordulót ünnepelt Esztergom és Cambrai, a két város akkor kötött egymással testvér települési szerződést. A jubileumot hétfő délután ünnepelték a királyi várban, ahol a kapcsolat létrejöttét és az addig történteket idézték fel, valamint aláírták az együttműködés megújító határozatát.

A rendezvényen Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője azt mondta: nem is lehetne ez a találkozó jobb helyen, mint ahol 870 évvel ezelőtt VII. Lajos francia királyt és III. Konrád német uralkodót II. Géza fogadta, pont ezen a helyen, a királyi vár falai között.

A képviselő úgy fogalmazott: bár mi késői utódaik vagyunk, ha rangban nem is, de remélem, hogy barátságban, kapcsolatban legalább olyan mélyek a mostani lehetőségeink és ez a 25 éves történelem, mint az akkori kapcsolatok voltak.

Hozzátette: ma már főként a kultúrában, az iparban és a kereskedelemben jelennek meg ezek az együttműködések, de a lélek élteti az ilyen barátságokat.

Romanek Etelka, Esztergom polgármestere azt mondta: ez az évforduló mérföldkő mindenki számára. A két város kapcsolatára tekintett vissza, azt mondta, a kezdetek jóval túlmutatnak a huszonöt éven. Mindkét város bizonyította az évek során, hogy a hit az, amely képes megtartani egy nemzetet, és képes a legnehezebb pillanatokban is a szükséges támaszt megadni.

Francoise Demontfaucon, Cambrai alpolgármestere köszönetet mondott mindazoknak, akik többek között a kultúra és az oktatás területén is fenntartják ezt az együttműködést.

Simon Tibor az egyesület örökös és tiszteletbeli elnöke a kapcsolat és az egyesület múltját és jelenét ismertette a jelenlévőkkel.

Eric Fournier francia nagykövet a polgármester asszonnyal ellentétben a kapcsolat pozitív, örömteli eseményeit emelte ki. Szerinte ez a fontos, ezt kell erősíteni és előtérbe kell helyezni a pozitív gondolatokat, történéseket, a negatívakat pedig el kell felejteni.

Hozzátette, hogy az egyik fontos feladatuk továbbá, hogy a magyar nemzeti örökséget felfedeztessék a franciákkal.

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!