Lezárták a Helischer utcát – nincs baj, felújítják

Megújul Esztergomban a Helischer József utca, a munkálatok idejére azonban teljes szélességében lezárták. Jelenleg a távhővezetéket cserélik kik a szakemberek, amint ezt befejezték, megkezdik a szakasz rendbetételét. A tervek szerint új járda, szegély és burkolat is a közlekedők rendelkezésére áll majd.

Forgalomkorlátozásra számíthat a lakosság a sportcsarnok és a gyakorló iskola közötti szakaszon, az utat a felújítások idejére teljes szélességében lezárták.

Pacz János, a Városfejlesztési Osztály vezetője elmondta, hogy az egész utca, a Gőzhajótól a Táncsics Mihály utcáig megújul, új járdát, szegélyt és burkolatot is kap ez a szakasz.

Hozzátette: a munkálatokra többek között azért volt szükség, mert a területen sokszor volt csőtörés a régi, már elavult vezeték miatt, ezt jelenleg az önkormányzat és a szolgáltató közösen cseréli ki. Ennek a munkálatai várhatóan iskolakezdésre fejeződnek be, ezt követően kezdődik majd az utca felújítása.

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!