Dömötör

Hídlap

Élményautózás lesz Esztergomban

Élményautózással várják az érdeklődőket Esztergomban vasárnap 10-16 óráig. A rendezvényre nem csak az országból, hanem határon túlról is érkeznek autóversenyzők. A program helyszíne a Mátyás Király úti kamionparkoló lesz.

Hirdetések

A szervezők elmondták, hogy a rendezvény célja, hogy az autóversenyzés világát ne a megszokott módon mutassák be a nagyközönségnek. A kilátogató vendégek megnézhetik a versenyautókat testközelből, sőt aki elég bátor, azt a versenyzők el is viszik egy körre. Ezen felül lehetőség lesz beszélgetni és közös fotókat is készíteni a versenyzőkkel.

A rendezvény egyben egy baleset-megelőzési nap is, a helyi rendőrkapitányság munkatársai ismertetik majd, hogy miért veszélyesek az éjszakai, országúti versenyek és miért lenne fontos, hogy csak biztonságos, szervezett keretek között rendezzenek ilyen programot.

Az esztergomi élményautózásokkal a Vaszary Kolos Kórház Gyermeksürgősségi Osztályát támogatták már, a 2016-os évben több mint 1.000.000 forintot tudtak összeautózni. Ebből az osztály részére egy gyermek-újraélesztő asztalt és egy sárgaság mérő műszert tudtak vásárolni.

2017-ben újabb 450.000 forinttal sikerült támogatni az osztályt, amelyből novemberben felújítják a Gyermeksürgősségi Osztályt (szoptatós szoba festése + padozat csere, kezelők és kórtermek festése + bútorok felújítása).

Az idei évben pedig 500.000 forinttal támogatták a Sérült Gyermekekért és Fiatal Felnőttekért Alapítványt.

Az esemény facebook elérhetősége, ahol megtalálható minden információ a rendezvényről:
https://www.facebook.com/events/1159813594152123/

Hirdetések
  • Az esztergomi futballklub több stábtagja is karanténba került

    A stábtagok közül többen is karanténba kerültek, ezért elmaradnak az edzések, illetve a mérkőzések – közölte hivatalos oldalán az FC Esztergom. A vírus megállítása érdekében másfél hétig zárva lesz a futball centrum is. A klub közleményét változatlan formában tesszük közzé. „Kedves Szülők , Játékosok! Sajnálattal közöljük, hogy stábtagjaink közül többen is karanténban vannak jelenleg. A …

    Hídlap