Enni és enni hagyni – Dió blog 13. rész

Volt egy érdekes beszélgetésem egy óvodapedagógus hölggyel még a nyáron, akit nagyon kedvelek, mert irtó kedves, türelmes és imádja a gyerekeimet. Azt mesélte, hogy nemrég volt egy étteremben, ahol leült mellé egy kisgyermekes család, a kicsi olyan 1,5-2 év körüli lehetett, és egyszer csak előkerült a telefon, elérakták és...

Volt egy érdekes beszélgetésem egy óvodapedagógus hölggyel még a nyáron, akit nagyon kedvelek, mert irtó kedves, türelmes és imádja a gyerekeimet. Azt mesélte, hogy nemrég volt egy étteremben, ahol leült mellé egy kisgyermekes család, a kicsi olyan 1,5-2 év körüli lehetett, és egyszer csak előkerült a telefon, elérakták és…

– Úgy lapátolták a szájába az ételt, miközben nézte, ugye?
– Igen – mondta döbbenten. De te ezt honnan tudod? Meséltem már?
– Mi is ezt csináltuk – feleltem teljes hidegvérrel.

Szegény annyira meglepődött, tágra nyitotta a szemét és nem tudta mire vélni. Szinte hallottam, ahogy magában kérdezi, hogy “Úristen, ti is? De, hát hogyhogy? Miért? Így nem etetünk gyereket…”

Ekkor elmeséltem neki, hogy Polli rettenetesen rossz evő volt, semmit nem volt hajlandó enni. Mikor azt mondom, hogy semmit, akkor azt úgy értem, hogy abszolút semmit. Már tényleg megpróbáltunk mindent, a legfinomabb húslevestől kezdve a teljes kiéheztetésen át mindent. Egyszerűen nem volt hajlandó tápanyagot magába tuszkolni. Nem volt más megoldás, csak az, ha verset olvastunk neki, ha nézhette a Bogyó és Babócát, ha kirakóztunk, miközben pedig lelkesen lapátoltuk a szájába az ételt. Hozzáteszem, ennek hála, már nagyon korán ismerte a formákat és tudott egy csomó verset fejből.

Aki látta az etetési szeánszunkat és volt bátorsága véleményt nyilvánítani – ez elég kínos kérdés, én sem szeretek más gyereknevelésébe beleszólni, így elvárom, hogy az enyémbe se szóljanak bele -, de aki megjegyzést tett azt mondta, hogy ez azért túlzás, és meg kellene próbálni ezt vagy azt. A végén, amikor már belefáradtam, hogy magyarázkodjak, hogy “de higgyétek el, mindent megpróbáltunk, kanalat adtunk neki, magyaráztunk, hogy, ha nem eszik, akkor kimerül, gyenge lesz, engedtük, hogy turkálja az ételt, játékosan mondtuk el, hogy most éppen mit eszik és semmi nem segített”. Akkor rávágtam, hogy tessék, itt van a gyerek, aki egész délelőtt, mióta felkelt nem evett, etesd meg. Persze, kudarcba fulladt az esetek 99 százalékában, és csak előkerült a telefon vagy a verses könyv.

Ez kb. egy évig tartott és kinőtte. Mostanra már tök jól eszik, ugyan nem nagy mennyiségeket, de ha éhes, magától eszik, főleg ha van társasága, akkor a csordaszellem tényleg működik és együtt akkora mennyiségeket képesek megenni, mint egyébként egy hét alatt. Pláne mióta óvodás. Valahogy az ovi tényleg egy varázslatos hely, ami kihozza a gyerekekből a maximumot például evés terén, hiszen ott olyanokat megeszik, mint a tojásleves, rántott leves, spenót és sorolhatnám…

Szerintem vannak helyzetek, amikor egy anya, illetve egy szülőpáros tudja, hogy ennyi “lazaság” belefér. Ha tudja, hogy máshogy nem eszik a gyerek, viszont azt se szeretné, ha éhen halna – jó, nyilván nem halna éhen -, akkor feladja az elveket és enged a gyeplőn.

Onnan tudom, hogy nem rajtunk múlt, hogy Polli “nem tanult meg enni’ – ahogy a nagyon “okosak” mondják -, hogy Kornéllal, az öccsével semmit nem csináltunk másképp, és Ő viszont háromszor annyit eszik, mint Polli már most, pedig csak egy éves és csak 3 foga van. Nem kell neki se könyörögni, se mesét vagy verset olvasni, a telefont meg aztán végképp nem kell elővenni, mert Ő eszik.

El kell tudni fogadni, hogy vannak gyerekek, akik egyszerűen nem esznek- ideig-óráig -, de szerintem az a szülő, aki tényleg odafigyel a gyereke rezgéseire, fel tudja mérni, hogy mi az, ami még belefér a szigorú szabályokkal teletűzdelt életbe, és mi az, ami nem.

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!