Blanka, Bianka

Hídlap

Maratoni falugyűlés volt Letkésen

A járdák állapotát, a belvízelvezetés megoldását és a munkahelyek hiányát is kifogásolják a letkésiek – erről Kovács István polgármester számolt be a hétfői falugyűlésen. A rendezvényen bemutatták a település arculati kézikönyvét és az önkormányzat idei tevékenységét.

Hirdetések

Mindössze tizenöten küldték vissza írásban azt a kérdőívet, amelyet az önkormányzat juttatott el a lakosságnak. A benne lévő kérdések a település arculatával voltak kapcsolatosak. A polgármester a falugyűlésen ismertette a letkésiek főbb problémáit.

Kifogásolják többek között azt, hogy kevés a járda a településen, illetve, ami van, az is rossz állapotú. A belvízelvezetés kérdése továbbra sincs megoldva a faluban. Szóvá tették azt is, hogy nem tiszták a közterületek, valamint szeretnék kezdeményezni parkok kialakítását is. A munkahelyek, illetve a kiépített parkolók hiányát is problémaként jelölték meg a kérdőíven. Ezeken kívül a turizmus, az oktatás és a különböző szolgáltatások területén is szeretne előrelépést a lakosság.

A falugyűlésen Pomsár András építész ismertette a Települési Arculati Kézikönyvet, amelynek véleményezésére december 22-ig nyílik lehetőség.

A szinte maratoni bemutató után a falugyűlés közmeghallgatásba váltott át, ahol a polgármester beszámolt az önkormányzat 2017. évi tevékenységéről.

Elmondta, hogy a gyaloghidak rendbetételére két vis maior pályázatnak köszönhetően 47 millió forintot költöttek. Két gyalogátkelőhelyet alakítottak ki Letkésen, erre 17 millió forint támogatás érkezett.

Az orvosi rendelő felújítása nagyjából 29 millió forintba kerül majd, erre 24 millió forint állami támogatást kapott a település. Itt többek között nyílászárócsere, födém- és tetőszigetelés várható.

Az iskola tornatermének felújítására 71 millió forintot nyert az önkormányzat, itt nyílászáró és padlócserét, valamint fűtéskorszerűsítést terveznek.

A beszámoló után a lakosság feltehette kérdéseit. A legtöbben a csapadékvíz elvezetésére szeretnének megoldást. Volt, aki azt sérelmezte, hogy nincs kommunikáció az önkormányzat és a lakosság között, a település honlapja nem működik megfelelően, így a lakók nem értesülnek a hivatal tevékenységéről, közérdekű közleményeiről.

A polgármester azt mondta, 2018-ban betömik a kátyúkat, rendbe teszik az utak melletti területeket, és az illegális szemetet is elszállítják.

Hirdetések