5 perc csendet! – Dió blog 20. rész

Tegnap elvittem Pollit tornaórára. Itt van Anyóskám és vigyázott az öcsire, így csak ketten mentünk. Elkezdődött az óra, beállt a sorba, néztem Őt, és összeszorult a szívem. Kicsit magamba szálltam, és visszagondoltam az elmúlt napokra...

Tegnap elvittem Pollit tornaórára. Itt van Anyóskám és vigyázott az öcsire, így csak ketten mentünk. Elkezdődött az óra, beállt a sorba, néztem Őt, és összeszorult a szívem. Kicsit magamba szálltam, és visszagondoltam az elmúlt napokra…

Kemény másfél hónapon vagyunk túl, ugyanis nem járt oviba – felújítják az ovit és azt kérték az óvó nénik, hogy aki tudja, ne vigye a gyereket, mert nagyon kicsi helyen lesznek összezsúfolva a nagycsoportosokkal. Így természetesen mi nem vittük, hiszen nem dolgozok, itthon vagyok, belefér, hogy Ő is itthon legyen.

Az ovi hiánya nagyon megviselte Őt is, és bevallom, engem is. Volt egy, az ovi által generált, kialakult napirend, egy rendszer az életében, ami teljesen felborult. Megvoltak a kispajtásai, akikkel játszott, és most csak az öccse és én voltunk társaságnak. Nem túl nagy választék…

Ha egy nap 50-szer nem hangzott el, hogy “Anya, játssz velem! Anya, játszol velem? Anya, nem játszol velem? Anya, gyere, játszunk! – akkor egyszer sem. Tulajdonképp addig, amíg ébren van, csak a játszást és a foglalkoztatást igényli, ami menne is, ha nem lenne olyan sok más, amit szeretnék vagy meg kell csinálnom.

Annyira szeretnék sokszor türelmesebb lenni, de érzem, ahogy percről percre megy fel az agyvizem, elborít a düh, hogy miért nem képes csak egy kicsit lefoglalni magát, csak egy kicsit nem szólni hozzám, csak egy kicsit egyedül lenni. De nem képes. Vagy lehet, hogy képes lenne rá, de nem akar, én kellek neki – vagy az édesapja, de neki a jelenléte korlátozva van a munkája miatt- szóval nagyrészt én kellek.

Szeretnék néha úgy működni, mint a férfiak: kikapcsolom az agyam, nem gondolok semmire, csak játszom önfeledtem, mint kisgyerek koromban. Viszont nem tudok, mert 5 perc után felállok, hogy kivegyem a ruhákat a mosógépből, hogy megetessem a kutyákat, hogy elmosogassak, hogy adjak az öcsinek enni, hogy tisztába tegyem az öcsit, hogy adjak inni Pollinak, hogy adjak enni valamelyiküknek, így képtelen vagyok 5 percnél tovább ülni. Pedig ő csak azt szeretné, hogy játsszunk.

Szóval ott ültem tornaórán és néztem azt a csöpp, madártestű kislányt, aki állandóan kikacsintott felém, aki rám mosolygott, aki integetett minden egyes körbeszaladásnál, akinek tényleg a világot jelentem. Eszembe jutott, hogy mennyit üvöltöttem vele az utóbbi napokban, hogy csak egy kicsit játsszon egyedül, ne szólongasson, ne mondogassa a nevem, hanem ügyesen játsszon, de csak nem nyugodott. Én meg üvöltöttem. Viszont most ott volt és engem keresett a szemével. Engem, a biztonságot, az otthont, az édesanyát. Szeret engem, pedig sokszor nem szolgálok rá. Olyan sokszor, talán néha ok nélkül vagyok “durva”, holott Ő még olyan pici és igazából semmi mást nem akar, csak az édesanyját, és hogy játsszon vele. Azt éreztem, hogy tényleg szeret engem, feltétel nélkül. Mintha ez benne lenne a vérükben, hogy “Nem baj, ha anya néha idegbeteg, ha néha kiabál, ha néha dühös, én szeretem, mert Ő az anyukám.”

Összeszorult a szívem és úgy éreztem, legszívesebben megölelném, megpuszilnám és elmondanám neki, hogy sajnálom, hogy olyan sokat kiabáltam, hogy kimerült vagyok, hogy nem játszom vele eleget, hogy sokszor “elküldöm”, és ígérem, minden más lesz. Persze, semmi nem lesz más. Ha csak tudatosan nem engedek el dolgokat, semmi nem lesz más.

Megfogadtam, hogy minden héten egyszer elviszem sütizni valamelyik cukiba, csak mi ketten, csak a csajok, hogy érezze, igenis fontos nekem. Éppolyan fontos nekem, mint a kistestvére, akit állandóan szeretgetünk, mert mivel még csak most tanult meg járni ezért esik-kel, sokszor sír, és mert kicsit bújósabb, mint Polli. Szeretném, sőt, akarom, hogy érezze, őket szeretem a világon a legjobban. Örökkön örökké…

A fotó illusztráció

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!