Szakmákkal ismerkedtek a zebegényi diákok

A zebegényi Szőnyi István Általános Iskola és AMI felső tagozatos tanulói számára a magyar kultúra napja egyben pályaorientációs nap is volt. A szervezők szerint a kultúra magába foglalja a mesterségek, szakmák kultúráját is.

A zebegényi Szőnyi István Általános Iskola és AMI felső tagozatos tanulói számára a magyar kultúra napja egyben pályaorientációs nap is volt. A szervezők szerint a kultúra magába foglalja a mesterségek, szakmák kultúráját is.

Az osztályok előzetes kutatómunkával feldolgoztak, majd bemutattak egy-egy régi mesterséget, mint például a cipész, az asztalos, a kovács és az erdész, továbbá egy-egy hiányszakmát, mint az autószerelő, a bádogos, a kőműves és a gyakorló ápoló. Kitértek többek között arra, hogy milyen anyagokkal, szerszámokkal, eszközökkel mit készítenek; mi a feladatuk; milyen tulajdonságokkal, képességekkel, készségekkel érdemes rendelkezniük. Mindezt konkrét eszközökön, tárgyakon, plakátokon és vetített előadáson keresztül.

Ezt követően egymást sorban váltva a szülők és a szobi mentők képviselői által interaktív módon megismerhették a kályhakészítő, a komédiás, a fotós és a mentők sokszínű munkáját. Emellett a nevelési tanácsadó szakemberei bemutatták nekik azokat az internetes felületeket, amelyeken a pályaválasztást megkönnyítő információkat, teszteket találhatják.

Kiemelt érdeklődés övezte a mentők munkáját, illetve az újraélesztés megtanulását. Ez utóbbit az intézmény különösen fontosnak tartja, pedagógiai programjának szerves része.

A programot egy gyárlátogatás zárta.

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!