Esztergom, Nyergesújfalu, Bajna, Dömös, Zebegény és még sorolhatnánk azokat a településeket, amelyeken több milliárdos fejlesztéseket valósítanak meg a következő években. A Dunakanyart tavaly ősszel kiemelt turisztikai térséggé nyilvánította a kormány, Komárom-Esztergom megyében 50 milliárd forintot költenek beruházásokra.
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója sajtótájékoztató keretében számolt be a megyét érintő jelentősebb fejlesztésekről. Elmondta: 12 kiemelt beruházás és közel 50 milliárd forint támogatás lendítheti fel Komárom-Esztergom megye vendégforgalmát a következő években. A nagyobb fejlesztések zöme már az idén elindul.
Hozzátette: a kormány 2010 óta a megyében közel 8,5 milliárd forint értékben támogatta a turizmus fejlesztését segítő projekteket. Guller Zoltán úgy fogalmazott: a következő években sohasem látott mértékű forrásokat fordít az állam a fejlesztésekre.
A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az egyik legjelentősebb projektként a dunai gyorshajózás fejlesztését emelte ki, amelyet 12,5 milliárd forintból valósítanak meg. A beruházásnak köszönhetően a tervek szerint Budapest és a Dunakanyar között gyorsabban közlekedhetnek majd a turisták és a térségben élők.
A Nemzeti Kastély és Várprogram keretében több beruházás is történik majd a megyében. A bajnai Sándor-Metternich- kastély felújításáról már korábban beszámoltunk, ahol nem csak kiállító- és rendezvényteret alakítanak ki, de rendbe teszik a kastélyparkot is. (Látványtervekért kattintson IDE)
A majki kamalduli remeteség turisztikai célú fejlesztésének második üteme is megvalósul, ahol hét cellaház és egy kápolna teljes körű rekonstrukciója történik meg. Emellett fogadóépület, ajándéküzlet és kávézó is épül 1,5 milliárd forint értékben. Itt a munkálatok már elkezdődtek, várhatóan 2019-re fejeződik be a beruházás.
Mindemellett fejlesztik a tatai Esterházy-kastélyegyüttest, ahol egy korszerű kiállítás nyílik, kiszolgáló épületeket hoznak létre 1,5 milliárd forint értékben. A várgesztesi várban mintegy 600 millió forintból turisztikai központ jön létre.
Látvány régészeti park létesül az egykori Brigetio ásatás helyszínén és jelentős fejlesztések valósulnak meg a Nyergesújfalu-Crumerum területén is.
A dobogókői sípálya környezetét is rendbe teszik, itt egy új libegő vagy egy kabinos felvonó épülhet majd. Lesz négy évszakos hütte, illetve az utak, parkolók rendezésére is sor kerül.
A dömösi látogatóközpont építéséről is szintén beszámoltunk már. 1,3 milliárd forint ráfordításával 2019 szeptemberére épül meg a létesítmény, a dömösi hajóállomás melletti 2,5 hektáros területen. (A beruházásról bővebben itt írtunk: dömösi látogatóközpont)
A Komáromi Monostori Erődben egy 300 millió forintos, családbarát beruházás indul el, valamint a településen működő gyógyfürdőt 500 millió forinttal szintén családbarát fejlesztésekkel támogatja a kormány. Tatabányán a bezárt Bánhidai Erőmű helyén egy ipartörténeti emlékparkot alakítanak ki, ahol interaktív eszközökkel mutatják majd be az ipar fejlődését.
Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője elmondta, a fejlesztések nem szigetszerűen, hanem egymáshoz kapcsolódva valósulnak meg. Esztergomban a turisztikai fejlesztéseken kívül is közel egymilliárd forint értékben indultak beruházások, mint a belváros zöld területeinek felújítása, a piac környezetének rendezése, valamint egy kerékpárút építése a Mária-Valéria híd és a Palatinus tó között.
2017-ben a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 200 ezer vendég 477 ezer vendégéjszakát töltött el Komárom-Esztergom megye kereskedelmi szálláshelyein. 2010-hez viszonyítva a megyében a vendégek száma 69,8 százalékkal, a vendégéjszakák száma 63,3 százalékkal emelkedett, míg a szállásdíj-bevételek 81 százalékkal nőttek. Turisztikai szempontból Komárom-Esztergom megye jelentősebb települései Esztergom, Tata, Várgesztes és Komárom. Őket követi Dunaszentmiklós, Tatabánya, Neszmély, Kisbér, Oroszlány és Dömös.
További lehetőséget jelent az országosan meghirdetett Kisfaludy szálláshelyfejlesztési konstrukció panziók felújítására. A nagy érdeklődés miatt az ügynökség a beadási határidőt március 14-ig meghosszabbította.