Támogatást kapnak a 25 év alatti pályakezdők

A 25 év alatti szakképzett fiatalok gyakornoki foglalkoztatását támogatják azért, hogy a pályakezdők munkához jussanak. A program támogatja a munkatapasztalat-szerzését legalább kilenc hónapig bértámogatással és minimum 4,5 hónapig továbbfoglalkoztatással.

A 25 év alatti szakképzett fiatalok gyakornoki foglalkoztatását támogatják azért, hogy a pályakezdők munkához jussanak. A program támogatja a munkatapasztalat-szerzését legalább kilenc hónapig bértámogatással és minimum 4,5 hónapig továbbfoglalkoztatással.

A pályakezdők számára kialakított gyakorlati programot pénteken Esztergomban, a Balassa iskolában mutatták be.

Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében rámutatott, hogy a gazdaságfejlesztés nemcsak az infrastruktúra bővítését jelenti, hanem azokat a képzéseket is, mint ez a mostani gyakornoki program, illetve a támogatói szolgáltatások.

Hangsúlyozta, hogy a kormányzat számára rendkívül fontos a fiatalok képzése, életpályára állítása, a most bemutatott, beindított projekt maximális kihasználtsága, melyet a jelenlegi ciklusokban kialakított szakképzési centrumok szerveztek.

Szerencsés László, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke azt mondta: 2017 a magyar gazdaság sikeréve volt. Úgy fogalmazott: ezt a lendületet akkor tudjuk megtartani, ha a következő években növeljük a foglalkoztatottság szintjét és folyamatosan figyeljük a munkaerőpiac igényeit, és ehhez igazítjuk a szakképzést.

Bánhidy László, Esztergom alpolgármestere azt mondta: az oktatásnak a mai világban a sok szakmaiság mellett az is a feladata, hogy a fiatalságban kialakítson egy olyan szemléletet, mentalitást, amellyel igazodni tudnak a megváltozott világhoz és megtalálják a helyüket. Nekik kell harcolni és megtalálni azt a területet, ahol a társadalom leghasznosabb emberei lehetnek.

Hozzátette: az államnak, a nemzetnek is kötelessége, hogy segítse a fiatalságot, nem lehet csak úgy elengedni, fel kell készíteni őket – többek között ez is a célja a programnak.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében megvalósuló projekt célja, hogy a 25 év alatti szakképzett fiatalok gyakornoki foglalkoztatásának támogatásával a pályakezdők munkához jussanak. A projekt emellett támogatja a munkatapasztalat-szerzését legalább kilenc hónapig bértámogatással és minimum 4,5 hónapig továbbfoglalkoztatással.

Az egy főre jutó munka-bértámogatás a mindenkori garantált bérminimum összege és a munkabér a továbbfoglalkoztatási időszak alatt sem csökkenhet.

A pályázatokat a vállalkozók 2016. augusztus 1. és 2020. március 31. között nyújthatják be, a foglalkoztatás legkésőbb 2021. július 31 tarthat.

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!