Lőrinc

Hídlap

Esztergom Etter-szemmel

A fenti címmel Dr. Etter Ödön szépművészeti gyűjteményéből nyílt kiállítás a Tár-lak Szalonban. A november 9-ig megtekinthető tárlaton 64 alkotótól több, mint nyolcvan művet csodálhat meg a publikum.

Hirdetések

Az október 25-i eseményen maga a kollekció tulajdonosa beszélt a Simor János utcai galériában összegyűlt népes közönségnek a gyűjtemény történetéről. Mint többek között felidézte, már felmenői, rokonai között is több olyan volt, aki szenvedélyesen gyűjtötte a művészeti és más okból értékes tárgyakat. Mint kiderült, a nemrég legmagasabb szinten kitüntetett esztergomi ügyvéd először saját irodájában helyezte el a most bemutatott festményeket, grafikákat és egyéb műkincseket. Elmondása szerint minden képhez ragaszkodik, hosszú évtizedek óta tartó gyűjtőszenvedélyének köszönhetően pedig gyűjteményében klasszikus, közismert és ugyancsak tehetséges, bár talán kevésbé ismert amatőr alkotók munkái is szerepelnek.

forrás: Romanek Etelka facebook

Hirdetések
  • Idegenben győzte le a Debrecent a Dorog

    Bár az első fordulóban a Pécstől kikapott, a Soroksár után a DEAC csapatát is legyőzte a Dorogi FC a Merkantil Bank Ligában. Így a hat ponttal rendelkező „Bányász” jó formában várhatja a Nyíregyháza Spartacus elleni találkozót.

    Hídlap
  • Elhunyt Györe Lajos mesteredző

    A család mély fájdalommal tudatta, hogy 73. életévében elhunyt Györe Lajos mesteredző – közölte a waterpolo.hu. Nem csak tréneri, hanem játékos pályafutását is sikerek övezték, emellett edzői munkájával segítette a dorogi Új-Hullám Sportegyesületet is.

    Hídlap