Erdő Péter bíboros Mindenszentek ünnepén az esztergomi bazilikában mutatott be szentmisét. A bíboros homíliájában Mindenszentek ünnepéről és Halottak napjáról szólva kiemelte, hogy ezeken a napokon kérhetjük Isten bocsánatát elhunyt szeretteink számára.
Akik a „tisztulás állapotában vannak”, azok számára az Egyház imája valódi segítséget jelent. De az üdvösségre jutottakért mondott engesztelő ima sem hiábavaló, hiszen az isteni gondviselés „minden imádságot és érdemet bölcsen értékel”. Minden ima az „Egyház lelki kincstárának részét alkotja, amelyből részesülhetnek azok is, akik a legjobban rászorulnak Isten irgalmára” – fogalmazott a főpásztor.
A szentmise végén a ministránsok meggyújtották a hívek kezében lévő gyertyákat, és a pislákoló gyertyák fényei ragyogták be a székesegyházat.
A szentmisén részt vett Michael August Blume apostoli nuncius és Jacques Isaac erbíli káld érsek.
Erdő Péter bíboros pénteken reggel, Halottak napján a bazilika altemplomában celebrál szentmisét az elhunyt főpásztorok lelki üdvéért.
Forrás: nido
Fotó: Mudrák Attila