Az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány szervezésében megvalósuló előadás-sorozatra idén is sok szeretettel várnak mindenkit. Most 4 kihagyhatatlan előadással készülnek. A tavalyi év népszerű előadásai – mint például az Apa-Akadémia alapítójáé, Léder Lászlóé – rengeteg érdeklődőt vonzott a Kikapcsoló-bekapcsolóra.

IDÉN 2 NÉPSZERŰ ELŐADÓ NÉGY IZGALMAS TÉMÁJA KERÜLT A PROGRAMBA:
Az első két alkalommal azokhoz szólnak, akik kíváncsiak a tartós és kiegyensúlyozott párkapcsolatok titkaira, vagy éppen régóta működő házasságukat töltenék meg újra élettel!
A téma szakértője Dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta. Több sikeres könyv szerzője, párkapcsolati témájú előadásokat, tréningeket, képzéseket tart itthon és külföldön is. Egyetemi óraadó a Szegedi Tudományegyetemen és a Károli Gáspár Egyetemen is.
A 3. és a 4. alkalommal a gyermeknevelési téma kerül előtérbe: hogyan lehet a mesepszichológia segítségével felkészíteni gyermekeinket a rájuk váró kihívásokra, vagy hogyan alapozzuk meg önbecsülésüket és küzdőképességüket.
Az előadó Dr. Kádár Annamária pszichológus, tréner, a mesepszichológia és az érzelmi intelligencia témakörének szakértője és kutatója, több könyv szerzője, jelenleg a Babes-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségén tanítója.
DR. MICHALEC GÁBOR ELŐADÁSAI:
Titkosügynök technikák a szerelemben
Időpont: 2018. november 21. (szerda) 17:00
Mit tehetünk azért, hogy párkapcsolatunk tartós, boldog és kiegyensúlyozott legyen?
Hogyan tudnak a titkos ügynökök annyi mindenre figyelni egyszerre? Hogyan lehet előre kiszámítani egy ember reakcióit és úgy viszonyulni hozzá, hogy a kívánt végeredmény legyen a vége?
Házasság 2.0 – A kapcsolatot cseréld, ne a társad!!!
Időpont: 2018. december 12. (szerda) 17:00
Évtizedek óta ugyanaz a rutin, ugyanaz a ház, ugyanaz a társ… Be kell érnem a középszerűen elviselhetővel, vagy tartogat még az élet valami bizsergetően újat a számomra?
Mindkét előadás helyszíne: Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7.
DR. KÁDÁR ANNAMÁRIA ELŐADÁSAI:
Az előadások helyszíne változik! A Helischer József Városi Könyvtár ad nekik otthont! (2500 Esztergom, Bánomi út 8.)
Mesepszichológia – Az érzelmi intelligencia megalapozása gyermekkorban
Időpont: 2019. január. 16. (szerda) 17:00
Kutatások igazolják, hogy az életben való beválásunk nem csupán az értelmi képességeinken múlik. Az igazi sikereket és a belső harmóniát csak akkor érhetjük el, ha jártasak vagyunk az érzelmek és a kapcsolatok világában is!
Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása gyermekkorban
Időpont: 2019. február. 27. (szerda) 17:00
Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása nem azt jelenti, hogy „kipárnázzuk” a világot gyermekünk körül, és mindent megteszünk, hogy elkerülje a negatív érzelmeket, hanem hogy segítünk ezeknek a megértésében, megélésében és a nehéz helyzetekkel való sikeres megküzdésben…
Az előadásokról bővebb információ megtalálható a http://esztergom.otthonsegitunk.hu oldalon és a Facebookon: https://www.facebook.com/EsztergomiOtthonSegitunkAlapitvany/