A február 21-i fórumon mindent megtudhatunk a Tokodaltáróra tervezett munkásszállóról

A napokban felbolygatta a község életét a szénosztályozó régi irodaépületébe tervezett munkásszálló híre, amely azóta is élénken foglalkoztatja a lakosokat. Egyesek úgy vélik, hogy a közbiztonságra is negatív hatással lehet, ha az ország távolabbi pontjairól, illetve külföldről érkező vendégmunkások költöznek Tokodaltáróra.

Ketten sérültek meg a táti úti balesetben

Kedden délután néhány perccel 15 óra előtt személyi sérüléssel járó közúti baleset történt a 11-es főút Esztergom és Tát közötti szakaszán. Információink szerint a Szentléleki-patak hídjának közelében eddig ismeretlen okokból két személygépkocsi frontálisan ütközött. A csattanás hatalmas erejű lehetett, hiszen az egyik jármű az ütközés következtében felborult.

Adományokat gyűjtenek a Bogáncs Kutyaotthonnak

Ezúttal a kóspallagi Szent Orbán Erdei Wellness Hotel**** adománygyűjtést szervez az esztergomi Bogáncs Kutyaotthonnak. Az akció keretében összegyűjtött felajánlásokat a hotel recepcióján adhatják le az adakozók. Felhívják a figyelmet arra is, hogy aki teheti, az adója egy százalékával is támogathatja a menhelyet működtető alapítványt.

Megemlékeztek a hősi halált halt Borbély Zoltánról

Családjával karöltve emlékeztek meg barátai, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetői és volt kollégái Borbély Zoltán posztumusz hadnagyról, aki tizenegy éve szolgálatteljesítés közben vesztette életét.

Keressük a térség legnagyobb kátyúját

Néhány centiméteres úthiba szinte minden településen előfordul, ugyanakkor vannak autókeréknyi átmérőjű gödrök is, amelybe belehajtva komoly károk keletkezhetnek a személygépkocsikban. Az igazi meglepetés csapadékos időben várja a közlekedőket, akik mit sem sejtve ártalmatlan pocsolyáknak is nézhetik a krátereket.