Segélykiáltás a dorogi Iskola utcai fekvőrendőr ügyében

A napokban nagy vihart kavart a közösségi oldalakon a dorogi Petőfi Sándor Tagiskolája vezetőjének internetes bejegyzése, miszerint egy járművezető nem csak figyelmen kívül hagyta a 30-as tábla jelzését, hanem telefonálva, fittyet hányva a gyermekekre, a megengedett sebesség háromszorosával hajtott végig az Iskola utcán.

A 2018 novemberi közmeghallgatáson ismét szóba került a fekvőrendőr telepítésének lehetősége: korábban volt sebességlassítást elősegítő küszöb az úttesten, azonban az egyre rossz állapotba kerülő, hiányossá vált elemeket végül felszedték. Az utca felújítása után nem helyeztek el újabb fekvőrendőröket, viszont kihelyeztek három darab, 30 kilométer/órás legnagyobb sebességet megengedő táblákat, amely azonban nem éri el a kívánt hatást.

Az életveszélyt okozó sofőrök gyakran nem is sejtik, hogy a mindössze 250 méter hosszúságú utcán 30 km/h órás sebességgel nagyjából fél perc alatt hajthatnak végig. Ezzel szemben, ha 60 km/h-val közlekednek, akkor a vasúti kereszteződéstől 10-12 másodperccel hamarabb érhetnek oda az uszoda bejáratához. Érdemes tehát végiggondolni, hogy megéri-e figyelmen kívül hagyni a közlekedési táblák jelzéseit, veszélyeztetve ezzel a diákok, a Petőfi Sándor Óvoda gyermekeinek és a két intézmény pedagógusainak biztonságát.

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!