Kitüntetésekkel ismerték el a polgárőrök munkáját

A minap Kun Csaba, a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, valamint Horváth László, a Bajnai Polgárőr Egyesület elnöke is kitüntetésben részesült az Országos Rendőr-Főkapitányság épületében megrendezett Országos Polgárőr Szövetség idei küldöttgyűlésén.

A minap Kun Csaba, a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, valamint Horváth László, a Bajnai Polgárőr Egyesület elnöke is kitüntetésben részesült az Országos Rendőr-Főkapitányság épületében megrendezett Országos Polgárőr Szövetség idei küldöttgyűlésén.

Az összejövetelen dr. Túrós András a tavalyi év értékelése kapcsán megjegyezte: a polgárőrség 2018-ban a civil bűnmegelőtés legjelentősebb, legnagyobb létszámú, legegységesebb, leghatékonyabb, sőt nélkülözhetetlen szereplője és zászlóvivője volt.

Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a megyei szövetségek szakmai tevékenységét példaértékűnek nevezte, a tagok lelkesen, szakszerűen végezték áldozatos munkájukat. Az eseményen dr. Pintér Sándor belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes megköszönte a polgárőrök 2018. évben végzett munkáját, majd átadták az elismeréseket és kitüntetéseket.

A rendőrség és a polgárőrség közötti együttműködés keretében végzett kimagasló tevékenységéért elismerésben és tárgy jutalomban részesült Kun Csaba, a Komárom-Esztergom megyei Polgárőr Szövetség elnöke, aki emellett a Sárisáp-Annavölgy Polgárőr Egyesületet is vezeti.

Horváth László, a Bajnai Polgárőr Egyesület vezetője munkája elismeréseként a Polgárőr Érdemrend “Arany” fokozatát vehette át. Az értekezleten OPSZ Felügyelő Bizottságának a tagjai közé választották Csonka Béla Urat, a KEMPOSZ Felügyelő Bizottságának a tagját.

(Fotó és szöveg: kemposz.hu)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!