Esztergomban rendezték meg az Értéktár-vetélkedő döntőjét

Hét csapat részvételével rendezték meg a Megismerem-Megszeretem-Megőrzöm 2" című verseny döntőjét a TSZC Bottyán János Szakgimnáziumában. Az Értéktár-vetélkedő fináléjában az általános iskolások és a középiskolások mezőnyében is tatai iskola végzett az első helyen.

Hét csapat részvételével rendezték meg a Megismerem-Megszeretem-Megőrzöm 2″ című verseny döntőjét a TSZC Bottyán János Szakgimnáziumában. Az Értéktár-vetélkedő fináléjában az általános iskolások és a középiskolások mezőnyében is tatai iskola végzett az első helyen.

A kétfordulós megmérettetés célja ezúttal is az volt, hogy a fiatal korosztályok mégjobban megismerhessék szűkebb hazánk értékeit, ezáltal ők is bekapcsolódjanak a hagyományőrző munkába. Az elsőként online teszt várt a tanulókra, akiknek többek között keresztrejtvényeken, képfelismerési feladatokon és kvízen keresztül kellett számot adniuk a tudásukból.

A fináléba hét csapat jutott be, köztük a Lábatlani Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint esztergomi részről a TSZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnázium és Szakközépiskola. Az április 16-i döntő megnyitóján Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, valamint dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselőket köszöntötte a résztvevőket.

Az alakulatokra ezúttal írásbeli és szóbeli feladatok mellett számítógépes és gyakorlati feladványok vártak. Az általános iskolások versenyében az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola szerezte meg a harmadik helyet, a lábatlani diákokból álló csapat második helyen végzett. A kategóriát a Tatai Református Gimnázium és Általános Iskola nyerte meg.

A középiskolások mezőnyében a harmadik helyre a TSZC Bánki Donát – Péch Antal Szakgimnázium futott be. Második helyen a TSZC Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája végzett, míg első a Tatai Református Gimnázium és Általános Iskola lett.

Fotó: Lehoczki Dávid

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!