Vádat emeltek a hajléktalant megverő férfiakkal szemben

Az Esztergomi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt vádiratot nyújtott be azzal két férfival szemben, akik Esztergom belvárosában egy hajléktalan férfit bántalmaztak a nyílt utcán. A sértett hiába menekült: utolérték, falhoz szorították, majd addig ütötték, amíg földre nem került.

Tavaly augusztus 8-án az esztergomi Lőrinc után két férfi szóváltásba keveredett egy hajléktannal. Néhány pillanattal később egyikük, pontosabban a másodrendű vádlott meg akarta ütni a sértettet, aki elhajolt az ütés elől, majd futásnak eredt. A Kossuth Lajos utcán Dorog irányába az úttesten menekülő hajléktalant utolérték, megragadták és a dohánybolt közelében a falhoz szorították. Az áldozat nem tudott védekezni, támadói több alkalommal is megütötték. Miután földre került, az elsőrendű vádlott tovább folytatta a bántalmazást, aki belé is rúgott.

A hajléktalan férfi nyolc napon belül gyógyuló hámsérülésekkel megúszta az esetet. Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy az Esztergomi Járásbíróság a vádlottakat tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetésre ítélje.

(Fotó: Pixabay.com)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!