Gyermeknap alkalmából látogattak el a Mesevár Óvodába a Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai. Az önkéntesek segítségével maguk a gyermekek is lánglovagokká vállhattak: miután felhúzták a védősisakokat, a bátrabbak gépjárműfecskendezővel olthatták el az “égő házikót”.
Napi archívum:2019-05-24
Extrém futók és kerékpárosok veszik birtokba Márianosztrát
A MINEKRAFT Challenge keretében keretében extrém futók és kerékpárosok népesítik be szombaton a települést. A focipályán gyermekprogramokkal is várják az érdeklődőket. A helyszínen DJ Dominik is fellép, akit a Crazy Granat koncertje követ majd.
Rendezvényközpontot avattak Kesztölcön
Szalagátvágással avatták fel a kesztölci Kisiskola Rendezvényházat, amely helytörténeti múzeumként és közösségi térként született újjá. Dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője az ünnepségen úgy fogalmazott, hogy az újabb megvalósult fejlesztésnek köszönhetően még élhetőbbé válik a település.
Tömegével nyílhatnak panziók a Dunakanyarban
Balaton után a Dunakanyar térségére kiírt, 750 millió forintos keretösszegű pályázattal folytatódik a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program keretében indult országos szálláshelyfejlesztés, amelynek révén panzió-újranyitási láz indulhat – írta a Világgazdaságra hivatkozva az MTI pénteken.