Szobról indul országjáró körútra a Cross Hungary mezőnye

Május 22-én Szobról indul útjára a METABOND Cross Hungary országkerülő autós túra első szakaszának mezőnye. A résztvevők útjuk során megismerkednek hazánk legszebb tájaival és történelmi látnivalóival, mindemellett ügyességi, valamint vezetéstechnikai feladatok megoldásával pontokat gyűjtenek.

Kiütötte a Solymárt az Esztergom

35:18-ra győzte le a Solymár csapatát az Esztergom a Női Kézilabda NB II-es bajnokság 20. fordulójában. Az északi csoportban szereplő Vitéz lányok a kiütéses sikerrel nagy lépést tettek a bronzérem felé és felszabadultan várhatják a hátralévő két találkozójukat.

Remekeltek az esztergomi diákok a Less Nándor Földrajzversenyen

Szabadi Botond hatodik, Vodicska Csenge tizenharmadik, míg Keil Kristóf a tizennegyedik helyet szerezte meg a XXVI. Less Nándor Földrajzverseny országos döntőjében. A Dobó Katalin Gimnázium hetedik évfolyamos tanulóit Lampert Mária készítette fel a kétfordulós vetélkedőre.

Letarolta a kerítést a személygépkocsi Dorogon

A nedves útburkolaton megcsúszott, majd kerítésnek csapódott egy személygépkocsi vasárnap délután Dorogon, a Köztársaság úton. Az ominózus kanyarban gyakran történnek balesetek: decemberben személygépkocsi és busz ütközött össze, tavasszal pedig a szemközti oldalon döntötte ki a kerítést egy autó.

Komfortosabbá varázsolták a pilismaróti horgászhelyet

Megújult a Pilismaróti-öböl néven ismert népszerű horgászhely – írja a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége a közösségi oldalán. Az elmúlt hetekben munkagépek dolgoztak a területen, amelyekkel helyreállították a homokos, sóderes utakat, valamint mobilvécéket is elhelyeztek a parton.

Tűzoltó találkozón jártak, bajba jutott autósokat mentettek

Útról lesodródott autót mentettek szombaton reggel Tinnye határában az Önkéntes Tűzoltó Egyesület Sárisáp (ÖTES) egységei, akik éppen az országos tűzoltó találkozóra siettek. Tokodi társaik sem tétlenkedtek, hiszen a kék lámpás felvonulás mellett közlekedési balesetnél is segédkeztek.

Esztergom posztumusz díszpolgára lett Mindszenty József

Az esztergomi önkormányzat posztumusz díszpolgári címet adományozott szombaton Mindszenty József egykori esztergomi érseknek, az oklevelet Erdő Péter bíboros vette át a hercegprímás emlékére rendezett mise után a Szent Adalbert Központban – írta az MTI.

Elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek Tokodaltárón

Május 4-én szombaton 8-12 óra között a Bányász Kultúrotthon udvarán adhatják le a lakosok az elektronikai hulladékukat. Az akció során többek között kis- és nagy háztartási gépeket, számítástechnikai berendezéseket és elhasználódott szerszámokat is átvesznek.

Irodalmi esttel emlékeztek Szabó Magdára

Az Abigél titkai című előadással emlékeztek meg meg Szabó Magda írói munkásságáról április 29-én az Esztergomi Helischer József Városi Könyvtárban. Piros Ildikó személyes hangú vallomások, idézetek és regényrészleteken keresztül érzékeltette, hogy minek köszönhető az író népszerűsége.

Alkotóműhelyt avattak Kóspallagon

Ünnepélyes keretek között nyitották meg Kóspallagon az első köznevelési Alkotó Műhelyt, ahol a gyermekek a mai kor szellemét követve sajátíthatják el a tananyagot, ismerhetik meg önmagukat, egymást és az őket körülvevő világot – tudósított a megnyitóról az Edukanyar oldal.

Módosított menetrend lép életbe a Budapest-Szob vasútvonalon

A MÁV-START tájékoztatása szerint májusban a Nagymaros-Szob állomások között több alkalommal is pályakarbantartási munkálatokat végeznek, emiatt a 70-es számú Budapest-Vác-Szob vasútvonalon módosított menetrend szerint közlekednek majd a szerelvények.

Vádat emeltek a hajléktalant megverő férfiakkal szemben

Az Esztergomi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt vádiratot nyújtott be azzal két férfival szemben, akik Esztergom belvárosában egy hajléktalan férfit bántalmaztak a nyílt utcán. A sértett hiába menekült: utolérték, falhoz szorították, majd addig ütötték, amíg földre nem került.

Közmeghallgatás lesz Szobon

Május 6-án városgyűlést és közmeghallgatást tart a szobi képviselő-testület a József Attila Művelődési Házban. A 18:30 órakor kezdődő fórumra várják a lakosokat, amelyen többek között az önkormányzat 2019. évi tevékenységeiről és terveiről is tájékoztatják a jelenlévőket.

Esztergomi gyógyszertárak májusi ügyeleti rendje

Közösségi oldalán tette közzé a Kis Duna Gyógyszertár az esztergomi gyógyszertárak májusi ügyeleti rendjét. Május elsején, a munka ünnepén a lakosok számára a PatikaPlus Gyógyszertár (Mátyás király utca 30.), míg csütörtökön a Szent Anna Patika (Terézia utca 25.) tart nyitva.