Sárisápi tűzoltók is segítettek a szabolcsi viharkárok felszámolásában

Négy fővel képviselték egyesületüket a sárisápi önkéntes tűzoltók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol csütörtökön rendkívül erős vihar pusztított. Megyeszerte több mint kétezer ház teteje rongálódott meg, ugyanakkor a legnagyobb károk Kisvárda és Nyírmada térségében keletkeztek.

Dr. Bures Gabriella lett a békéltető testület elnöke

Dr. Bures Gabriellát választotta új elnökének a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (KEMKIK) mellett működő független békéltető testületet. A visszavonuló dr. Rozsnyói György kilenc évig irányította a testületet, a Kamara nevében dr. Szerencsés László, KEMKIK elnök köszönte meg a munkáját.

Év egészségügyi dolgozója kitüntetést adtak át Dorogon

Schifferné Dr. Wilcsek Zsuzsanna Krisztina főorvos asszony, a Dorogi Szent Borbála Szakkórház osztályvezető főorvosa vehette át idén az Év egészségügyi dolgozója díjat a Semmeilweis Nap alkalmából az egészségügyben dolgozók számára rendezett városi ünnepségen.

Rétvári: Idegennyelv-ismerettel őrizhetjük meg versenyképességünket

A Csodaszarvas táborok második turnusának elején Rétságon ismertette a sajtó munkatársaival Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) államtitkára, a szünidős program céljait. A térség országgyűlési képviselője az idegennyelv-ismeret fontosságával kapcsolatban is kifejtette véleményét.

Kiderült, miért haladnak át Esztergom felett a katonai helikopterek

Az elmúlt napokban több alkalommal, valamint június 28-án pénteken is katonai helikopterek haladtak át térségünk felett. Úgy tudjuk, hogy az Esztergom és a környező települések felett elrepülő légi járművek a Saber Guardian 2019 (SG19) elnevezésű nemzetközi hadgyakorlat-sorozatban vettek részt.

Munkásszálló épül a volt dorogi brikettgyár helyén

A június 28-i képviselő-testületi ülésen jelentette be dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője, hogy a dorogi önkormányzat 335 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert a munkásszállók létesítésére kiírt pályázaton. Úgy tudjuk, hogy az ingatlanok a volt brikettgyár területén épülnek fel.

Remekeltek a röplabda Diákolimpia döntőjében a dági fiatalok

Ötödik és hetedik helyet szerezte meg a Sárisáp és Környéke Körzeti Általános Iskola Dági Tagiskolája a Röplabda Diákolimpia® Országos Döntőjében. A fiatalok nagy tettet vittek véghez, ugyanis roppant erős mezőnyben kellett helyt állniuk.

Duna Napokat rendeznek Esztergomban és Párkányban

Június 28-29-én rendezik meg Esztergomban és Párkányban a nemzetközi Duna Napok kulturális fesztivált. A kétnapos rendezvényen családi és gyermekprogramokkal, koncertekkel, vízi bemutatóval és városi sétával várják az érdeklődőket.

Hűtőszekrény gyulladt ki egy annavölgyi házban

Tűz ütött ki pénteken délelőtt az annavölgyi Borbély soron, ahol az egyik házban egy hűtőszekrény kapott lángra. A tűzesethez az esztergomi és bajnai hivatásos tűzoltókon kívül a sárisápi önkéntesek érkeztek ki, akik közös erővel oltották el a tüzet. Az egységek emellett két gázpalackot is kihoztak az épületből.

Augusztustól közterületeket fogadhatunk örökbe

Augusztusban kísérleti jelleggel indítja útjára a “Fogadj örökbe egy közterületet! című programját a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) Szemétirtók csapata. A jelentkezőknek ki kell választaniuk egy városrészt, amelyet rendszeresen felügyelnek, takarítanak, az elvégzett munkákat pedig dokumentálják.

Edzőmérkőzést játszik szombaton a Dorogi FC

A Komárom VSE ellen játssza első nyári felkészülési mérkőzését a Dorogi FC. A csapat teljes erőbedobással készül a szombaton 10 órakor kezdődő barátságos találkozóra és az augusztus 4-i bajnoki rajtra is. Az ingyenesen megtekinthető összecsapás alkalmával szeretnék otthon tartani a három pontot.

„Újrahasznosította” korábbi beszédét az MSZP-elnöke

Történelmet írt Tóth Bertalan, a szocialista párt első embere, aki a 2020-as költségvetési vita kapcsán szóról szóra ugyanazt a szöveget mondta el, mint a két évvel ezelőtti büdzsé tárgyalásakor – közölte az M1 Híradója. A televíziós csatorna összevetette az idei, és a korábbi felvételeket is, a hasonlóság pedig szembetűnő.

Virágos falu címre hajtanak térségünk mindenre elszánt települései

Csolnok, Ipolytölgyes, Süttő és Zebegény nevezett be a Magyar Turisztikai Ügynökség által huszonhatodik alkalommal meghirdetett Virágos Magyarország nevű környezetszépítő versenyre. A népszerű virágosítási mozgalmat megnyerő falu és város nemzetközi megmérettetésen képviselheti hazánkat.

Esztergom térségét is átszeli 2020-ban a Giro d’Italia mezőnye

Esztergomon is áthalad majd jövőre a Giro d’Italia mezőnye – írja az MTI. Az olasz országúti kerékpáros körverseny első ízben rajtol Budapestről, majd a fővárosi időfutam után egy Budapest-Győr, valamint Székesfehérvár-Nagykanizsa etapot teljesítenek majd a résztvevők.

Semmelweis napi ügyelet Esztergomban

Július elsején, Semmelweis-napon az esztergomi egészségügyi intézmények, többek között a védőnői szolgálat, a felnőtt háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi rendelő is zárva tartanak. Ugyanakkor a magyar egészségügy napján ügyeletet is ellátnak a városban.

Német nemzetiségi tanösvényt avattak Csolnokon

A minap az ország nyolcadik Lehrpfadját, vagyis német nemzetiségi tanösvényét avatták fel Csolnokon. Az átadón a különleges esemény tiszteletére a lakosok közül többen is népviseletbe öltözve jelentek meg. Az ünnepséget a tájház udvarán polkadélutánnal zárták.

Intelligens lézer-robot vágórendszer fejlesztésére nyert támogatást az esztergomi cég

Intelligens lézer-robot vágórendszer fejlesztésére nyert 329,8 millió forint vissza nem térítendő támogatást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében (GINOP) az esztergomi LASRAM Engineering Kft. – írja a portfolio.hu.

Párkányban is irtják a szúnyogokat

Június 25-ről 26-ra virradóan közterületeken, lakóterületeken és játszótereken, majd három nappal később, június 29-én hajnalban Párkányban a Duna-parton, a “Csónakkikötő – Öböl” elnevezésű szakaszán gyérítik a szúnyogokat. A lakosok a beavatkozástól a vérszívók számának drasztikus csökkenését várja.

30 millió forintból újult meg a bazilikához vezető lépcső

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye engedélyével, önkormányzati finanszírozásban újult meg a bazilika rámpájához vezető északi lépcsősor – írja az esztergom.hu. A Szent Adalbert Központ bejárata melletti építményt 30 millió forintos projekt keretében renoválták.

Gigaberuházással válik zöld várossá Tát

Nyár végére egészen új arcát mutatja majd Tát, hiszen Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 149 millió forintnyi támogatásból fejlesztik a zöldfelületeket. A munkálatok a víztoronynál és a SPAR áruháznál jelenleg is zajlanak.