Ellák

Hídlap

Két autó ütközött össze Dorogon

Személyi sérüléssel járó baleset történt június 3-án hétfőn reggel a dorogi Mária utcában. Elsődleges információk szerint elsőbbségadás elmulasztása állhat az eset mögött, ugyanakkor a Bécsi út felől érkező Fiat – amelynek sofőrjét az esztergomi kórházba szállították -, a megengedettnél is gyorsabban hajthatott.

Hirdetések

A szemtanúk elmondása szerint a reggel nyolc óra után a Daewoo típusú személygépkocsi vezetője az út jobb oldalán található parkolóból szeretett volna kihajtani, ám nem adott elsőbbséget a Bécsi út felől közlekedő Fiatnak. Az ütközés következtében a Fiat összetört, a Daewoonak csak a bal kereke fölötti karosszéria elem sérült meg. Ugyanakkor nekicsapódott egy parkoló Toyotának, amelynek letört a tükre.

A helyszínelés ideje alatt a Dorogi Rendőrkapitányság járőrei irányították a forgalmat.

(Fotók: B.E)

Hirdetések

  • Több mint 1,5 milliárd forintból újul meg a kismarosi kisvasút

    Több mint 1,5 milliárd forintból megújul a kismarosi kisvasút – jelentette be dr. Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője kedden a kismarosi állomáson tartott sajtótájékoztatón. Az MTI tudósítása szerint a királyréti és kemencei múzeumvasút pályafelújítása mintegy 14 kilométeres szakaszt érint, ami egymilliárd forint ráfordítást igényel.

    Hídlap
  • Elütött egy motorost, végleg eltiltották a vezetéstől

    Felfüggesztett fogházbüntetést kapott, emellett pedig végleg eltiltották a járművezetéstől azt a férfit, aki 2018 őszén elütött egy motorost Tokodaltárón. A kétkerekű járművel közlekedő személy maradandó sérüléseket szenvedett.

    Hídlap