Ötödik alkalommal rendezik meg A Motorosok is lehetnek Angyalok jótékonysági felvonulást, amely ezúttal Sárisáp helyett Esztergomban végződik. A menet a dorogi Off Road Motors Lehotay Kft. üzleténél gyülekezik, majd rendőri felvezetéssel, Tokodaltáró, Tokod és Tát érintésével érkeznek meg az esztergomi bazilikához.
A térség egyik legnagyobb jótékonysági megmozdulásává nőtte ki magát a motoros felvonulás, amelyre az ország távolabbi pontjairól is érkeznek versenyzők. Az elmúlt négy évben Sárisápra futott be a száguldó cirkusz, ahol koncertekkel, ebéddel és véradási lehetőséggel várták a résztvevőket. Akkor több mint ötszáz motoros szelte a térséget, akik az esztergomi kórház udvarán is teljesítettek egy tiszteletkört.
Idén a szervezők gondoltak egy merészet és úgy döntöttek, hogy harminckét kilométeres etapra invitálják a mezőnyt. A regisztrációs matricák megvásárlása után a motorosok a dorogi vasútállomás P+R parkolójába vonulnak át, majd a sorba rendeződés után, 12:15-kor rendőri felvezetéssel indulnak útnak.
Dorogon elhaladnak a Zenepavilon és az uszoda mellett, majd a Gorkij utcán keresztül ráfordulnak a Bécsi útra. A 10-es főúton keresztül érnek majd el a szomszédos Tokodaltáróra, ahonnan Tokod felé veszik az irányt. A nagyközségen végighaladva a tokodi pincéknél egy éles jobbos kanyart követően az 1119-es úton érkeznek meg Tátra, ahol a Halász csárda mellett kanyarodnak ki az országútra.
A száguldó cirkusz a 11-es úton közelíti meg Esztergomot, majd a Hősök terénél található körforgalmon áthaladva folytatják útjukat a Terézia utca, majd a Petőfi utca felé. A kórháznál a hagyományoknak megfelelően mindenki tesz egy tiszteletkört, majd az Arany János utca, a Simor János utca és a Sissay köz érintésével térnek vissza a Kossuth Lajos utcára. A belvárosban tett látogatás a bazilikánál végződik, ahová várhatóan 13:15-13:30 között érkeznek meg az angyalok.
Véradást ezúttal is szerveznek: a Kőrösy László kollégium épületében várják majd az önkéntes segítségnyújtókat.
(Forrás: Off Road Motors Lehotay Kft./Esztergom-kertvárosi Polgárőrség)
(Fotó: Off Road Motors Lehotay Kft./Abai Róbert)