Hetvenhét éve következett be a tokodi sújtólégrobbanás

1942. július 31-én sújtólégrobbanás következtében ötvenegy bányász lelte halálát a tokodi Erzsébet aknában. Augusztus 4-én, a reggeli vasárnapi szentmisét követően emlékeznek meg a lakosok a Dorogi-szénmedence legnagyobb bányaszerencsétlenségének áldozatairól.

Módosult a KRESZ, két új közlekedési táblát is bevezetnek

Magyarország Kormányának döntése értelmében a jövőben két külön közúti tábla jelzi majd a templomokat, illetve a vallásgyakorlásra alkalmas helyszíneket. Továbbá a kiemelt sporteseményeket kiszolgáló, a rendezvény logójával ellátott járművek is haladhatnak majd a buszsávban.

Esztergomi gyógyszertárak augusztusi ügyeleti rendje

Közzétette a Kis Duna Gyógyszertár az esztergomi gyógyszertárak augusztusi ügyeleti rendjét. Az utolsó nyári hónapban először a Szent István Gyógyszertár (Széchenyi tér 24-26.), majd a Vaszary Patika (Petőfi Sándor utca 26-28.) kerül sorra. Augusztus 20-án a Kersi Patika (Kossuth Lajos utca 41.) fogadja a betegeket.

Felavatták a megújult verőcei szabadstrandot

Szalagátvágással avatták fel a Kisfaludy-program keretein belül megújult verőcei szabadstrandot. Dr. Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője a beruházás kapcsán elmondta, hogy mindenkinek modern és korszerű körülményeket szeretnének biztosítani a strandoláshoz.

Anyatejes világnapi ünnepséget tartottak Dorogon

Kézműves foglalkozásokkal, változatos programokkal és ingyen fagyival várták a kisgyermekes családokat a dorogi védőnők a Hétszínvirág Óvodában. Az Anyatejes világnapi ünnepség csúcspontjaként az érdeklődők kisvonattal járhatták be a várost.

Ízek-Korok-Hangulatok szeptember 6-8 között Esztergomban

Az esztergomi és régiós fesztiválok között már fogalommá nőtte ki magát a rendezvény, amelyet idén nyolcadik alkalommal rendeznek meg a történelmi Vízivárosban. Mint azt már az évek során megszokhattuk, a fesztiválon a gasztronómia és a hagyományőrzés kerül középpontba.

Több mint 70 ezer doboz zárjegy nélkül cigarettát foglaltak le Esztergomban

105 millió forintot is eléri az értéke annak a csempészárunak, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói foglaltak le Komárom-Esztergom megyében – írja az MTI. A két bérelt kisautóból több mint 70 ezer doboz cigaretta került elő.

Mérgező anyagot szállító teherautó ütközött össze egy személygépkocsival Táton

Július 30-án, kedden 13 óra előtt összeütközött egy személyautó és egy veszélyes anyagot szállító tehergépjármű Tát határában, az Esztergomi út és a 117-es főút kereszteződésénél. Az autót vezető idős hölgy megsérült, őt a mentők az esztergomi kórházba szállították.

Elhelyezték a fitness park eszközeit a dorogi Otthon téren

Az új dorogi futókör kiegészítéseként egy kombinált, tizenegy tagú nyújtó és hasizom padot, egy párhuzamos korlátot és egy fekvenyomó rúdat telepítettek a dorogi Otthon téri parkba. A szabadtéri edzőközpontnak és futópályának köszönhetően javulnak a városi sportolási lehetőségek.

Koncertekkel és minőségi borokkal csábít a Völgyválasz Borfesztivál

Augusztus első hétvégéjén felbolydulnak a pincészetek Nyergesújfalun, hiszen kezdetét veszi a Völgyválasz Borfesztivál. Idén immár kilencedik alkalommal várják igényes zenékkel és változatos programokkal a szervezők a látogatókat.

Felújítják és bővítik az esztergomi Mindszenty iskolát

A melléképületek elbontásával elkezdődött az esztergomi Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda iskola átépítése és felújítása. A több mint félmilliárd forintos beruházás keretében tantermekkel bővítik ki és korszerűsítik a népszerű oktatási intézményt.

Újabb lakossági kérdéseket válaszolt meg Hernádi Ádám

Ígéretéhez híven újabb lakossági kérdésekre válaszolt Hernádi Ádám, Esztergom turizmusáért felelős miniszteri biztos, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje. Ezúttal is sokan érdeklődtek a várost érintő ügyek és problémák kapcsán.

Ingyenes szűrővizsgálaton vehetnek részt a tokodi hölgyek

Augusztus 5-8 között a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának szervezésében ingyenes mammográfiás szűrővizsgálaton vehetnek részt a tokodi lakosok. A vizsgálatot a művelődési ház udvarán parkoló szűrőbuszon végzik majd.

Baleset történt a Mária Valéria hídhoz vezető úton

Kisteherautó és személygépkocsi ütközött össze július 29-én, hétfőn 17 óra után az esztergomi Helischer József úton. A hotel és az étterem között történt balesetnél több mint egy órája helyszínelnek a rendőrök. A Prímás-szigeten hatalmas dugó alakult ki.

Árokba csapódott egy személygépkocsi Nagysáp közelében

Lesodródott az 1119-es útról és árokba csapódott egy személygépkocsi hétfőn reggel a péliföldszentkereszti és az ebszőnybányai elágazások közötti szakaszon. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a sofőr sérülés nélkül megúszta az esetet.

Patakba esett lovat mentettek a sárisápi tűzoltók

Az Únyi-patak iszapjába süllyedt lovat mentettek vasárnap a sárisápi önkéntes tűzoltók – számolt be a mentésről a közösségi oldalán az egyesület. Az állatorvossal egyeztetve, hevederekkel átkötötték a lovat, majd kiemelték a vízből és megnyugtatták az állatot.

Civil összefogással alakították ki az öt fős kutyacsalád új otthonát

Civil összefogással sikerült biztonságba helyezni egy öt fős kutya családot az esztergomi Bogáncs Kutya- és Kisállatotthon Alapítvány területén – számolt be a menhely a közösségi oldalán. A munkálatokban Hernádi Ádám, a város turizmusáért felelős miniszteri biztos is részt vett.

Óriási szabadrúgásgóllal győzte le élvonalbeli ellenfelét a Dorog

Győzelemmel zárta utolsó felkészülési mérkőzését a Dorogi FC: bár az első osztályú Paks rutinos játékosai folyamatosan ostromolták a dorogi kaput, nem tudták feltörni a hazaiak védelmét. A 71. percben esett a találkozó egyetlen találata, a hármas sípszó után pedig a Dorog csapata örülhetett.

Sárlavina zúdult a szobi vasútvonal egyik vágányára

Szombaton délelőtt mintegy 400 méteres szakaszon lezárták a Budapest-Vác-Szob vasútvonal egyik vágányát – közölte a MÁVINFORM. Tájékoztatásuk szerint a Dömösi átkelés nevű megállóhely közelében sár és hordalék lepte el a támfalhoz közelebbi sínpárt.

Robbanótestet találtak Csolnokon

Második világháborús tüzérségi lövedéket találtak július 27-én, szombaton délután Csolnokon – írja a honvédségi információk alapján az MTI. A tizenöt centiméter átmérőjű robbanótest miatt ötvenhat embert telepítettek ki az otthonából és még a Kossuth Lajos utcai uszodát is kiürítették.