Az esős, gyengén szeles idő ellenére több százan teljesítették a Garmin Teliholdfutamot, az Esztergomi Futóművek Amatőr Sportegyesület egyik legnépszerűbb rendezvényét. Bár a fejlámpákkal és fényfüzérekkel felvértezett versenyzők a felhőktől nem látták a Holdat, így is emlékezetes perceket élhettek át.
A szervezők jóvoltából a 13. Garmin Teliholdfutam részben új nyomvonalon haladt. A rajt és célkapu ezúttal a Kis-Duna sétányon volt, a mezőny a startot követően a Mindszenty tér irányába futott, majd a Keresztény Múzeum előtt elhaladva futottak fel a bazilikához. Mindkét táv érintette a Várhegyet, ugyanakkor a négy kilométeres távon indul a kerékpárúton a Fűzfa utcánál, míg a 10 kilométeresek a szennyvíztelep közelében fordultak vissza.
A rövidebb versenytávot összesen 191-en teljesítették: abszolút győztes Bognár Bulcsu lett, aki 14 perc 41 másodperc alatt teljesítette a futamot. A legjobb tizenötbe egy hölgy, nevezetesen Sőregi Ági fért be, aki 19 perc 4 másodperces idővel összetettben 15., míg a hölgyeknél első helyet szerezte meg.
A 10 kilométeres távot Bognár Domonkos teljesítette elsőként, aki 33 perc 30 másodperc alatt járta meg a várost. A második helyezett Lengyel Zsoltra több mint három és fél percet vert rá. A hölgyek közül elsőként Horn Zsanett haladt át a célvonalon, aki 44:09-es időt futott. A hosszabb etapot összesen 237-en teljesítették.