Szélesebb együttműködésre törekszenek a megyei horgászok

A közelmúltban új vezetőséget választott a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége, melynek elnöke az esztergomi Zoltai Dániel lett. Az új vezetőség kiemelt céljának tartja egyesületeik segítését, az utánpótlás nevelését és a Duna megyei szakaszának hasznosítását.

A közelmúltban új vezetőséget választott a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége, melynek elnöke az esztergomi Zoltai Dániel lett. Az új vezetőség kiemelt céljának tartja egyesületeik segítését, az utánpótlás nevelését és a Duna megyei szakaszának hasznosítását.

A szervezet a céljainak elérése érdekében kiemelt figyelmet fordít a környezetvédelemre, valamint együttműködést kíván kötni a megyei önkormányzattal és a kormányhivatallal. Az elnökség további tagjai: alelnök Varju György (Oroszlány), ügyvezető Osvald Zsolt (Esztergom), Kovács József (Kocs), Nagy Róbert (Almásfüzitő), Sógorka Ottó Gyula (Súr), és Szántai Gyula (Oroszlány-Vértessomló). A vezetőség tevékenységét új munkatársként Schmidt-Kovács Bence halgazdálkodási szakmérnök szakmai igazgatóként támogatja.

A megyében eddig több helyszínen volt horgász gyerektábor, Esztergomban, Tatabányán, Kecskéden és Almásfüzitőn foglalkoztak külön az utánpótlással. A megyei vezetőknek kiemelt célja a horgászutánpótlás képzése és nevelése, ehhez az iskolákkal is szeretnének együttműködést kialakítani.

A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége elküldte a MOHOSZ részére annak a három gyermeknek a nevét, akik képviselik a megyét az Országos Ifjúsági Táborban augusztus elején a Tisza tónál. Nebehaj István (Vasas HE. Esztergom), Szabó Mátyás (Vasas HE. Esztergom) valamint Bódi Soma (Komáromi HE.) érdemelte ki a megyei versenyen nyújtott jó teljesítménnyel a részvétel jogát.

A KEMHESZ egyeztetést kezdeményezett a vízügyi szakaszmérnökséggel annak érdekében, hogy a megyei Duna-szakaszon átjárható, horgászbarát gátrendszer alakuljon ki és könnyebb legyen megközelíteni a vízfelületet. A szövetség úgy véli, hogy a horgászat egyik népszerűsítő formája a horgászturizmus lehet, mivel a megye erre sok kitűnő lehetőséget kínál.

A tavalyi évben az alacsony vízállás miatt elmaradt a halasítás, ezt 2019 első félévében pótolták, július végén tervezik a következő telepítést, majd a megyei szövetség szeptemberben kecsegét telepít. A KEMHESZ fajokban kiegyensúlyozott, őshonos fajták elterjesztésére törekszik, a tudatos halgazdálkodás megvalósítására szakmérnök alkalmazásáról döntöttek.

A jövőben több horgászversenyt szeretnének szervezni. A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége és az Almásfüzitői Timföldgyár Horgász Egyesület 2019. szeptember 1-jén 6:00 órai kezdettel rendezi meg a megyei Duna szakasz 1760 folyamkilométerénél az I. Feeder Duna Kupa horgászversenyt. A verseny célja, népszerűsíteni a folyóvízi feederezést és a Duna szakaszt és egy feeder csapat kialakítása, mely sikeresen képviseli a megyei horgászsportot.

Az új elnök bemutatkozásában elmondta, a megyei szervezet, mintegy mentorként törekedne szorosabb kapcsolatra a 58 tagszervezettel és a már meglévő, biztos alapokon kíván építkezni. A szövetség a megyében az egyik legnagyobb társadalmi szervezet, 18.000 aktív taggal. Május végéig 700 fővel bővül az eredményes horgászvizsgát tettek száma, 23 ember pedig halászati őr képesítést szerzett.

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!