Több mint kétmillió forintot gyűjtöttek a motoros angyalok az esztergomi kórháznak

Több mint kétmillió forintot gyűjtöttek össze az ötödik alkalommal megrendezett A Motorosok is lehetnek Angyalok jótékonysági felvonulás résztvevői. Az összeggel az ország egyetlen motorosbarát egészségügyi intézményét, a Vaszary Kolos Kórházat támogatják.

Több mint kétmillió forintot gyűjtöttek össze az ötödik alkalommal megrendezett A Motorosok is lehetnek Angyalok jótékonysági felvonulás résztvevői. Az összeggel az ország egyetlen motorosbarát egészségügyi intézményét, a Vaszary Kolos Kórházat támogatják.

-„Idén is óriási dolgot vittünk véghez, amihez a legtöbbet a motorosok összetartó ereje adta hozzá” – olvasható a felvonulást szervező Off Road Motors Lehotay Kft. közösségi oldalán. Az üzlet egyben köszönetet mondott mindazoknak, akik „angyalszárnyat bontva” részesei lehettek ennek a nagyszerű kezdeményezésnek.

A felvonulók óriási tettet vittek véghez, hiszen tavalyhoz képest félmillió forinttal többet, vagyis 2.034.000 forintot kalapoztak össze a Vaszary Kolos Kórház számára. A szervezők szerint a létszámbeli előrelépés megkérdőjelezhetetlen, hiszen egyre többen szeretnének ahhoz a bizonyos motoros családhoz tartozni.

Idén ötödik alkalommal szelte át a térséget a motoros felvonulás, ugyanakkor az előző évektől eltérően nem Sárisápon, hanem Esztergomban volt a végállomás. A menet Dorog, Tokod, Tát útvonalon érkezett meg a városba, majd a Petőfi Sándor utcán haladva a kórház udvarán mindenki teljesített egy tiszteletkört. A bazilikánál ünnepséggel, újraélesztési bemutatóval és véradással várták a résztvevőket.

(Fotó: Kisnyér T. Judit)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!