Tizenöt mázsa pontyot telepítettek a Dunába

Tizenöt mázsa pontyot telepített pénteken a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ) a táti Kis-Duna-ágba. A halak egy tartálykocsin érkeztek a helyszínre: először két kosárnyi halak kiszákoltak, majd a többi halat csúszdán keresztül juttatták a vízbe.

Tizenöt mázsa pontyot telepített pénteken a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ) a táti Kis-Duna-ágba. A halak tartálykocsin érkeztek a helyszínre: először két kosárnyi halak kiszákoltak, majd a többi halat csúszdán keresztül juttatták a vízbe.

hdr

A szakemberek megjegyezték, hogy a halakat megviseli a költöztetés, emiatt nagyjából két hétig tart, mire megszokják az új környezetet. A KEMHESZ évente többször is telepít halakat, most viszont apadó státuszban van a Duna (pénteken délután 110 centimétert mutatott a mérce), ami veszélyt jelenthet a halakra.

hdr

A haltelepítésnél nem csak a vízállás, hanem az időjárás is fontos, hiszen a halak hőségben nem szállíthatók, ugyanis félő, hogy nem élik túl az utat. Előfordult olyan is, hogy a meleg miatt kellett elhalasztani az akciót. Az ivadékok legfőbb elelnsége a kormorán, hiszen ez a madár hatalmas károkat tud okozni a faunában, ezért figyelni kell, hogy a szárnyasok elkerüljék a vizeket.

Mint arról beszámoltunk, nemrégiben több millió halivadékot mentettek ki táti Duna-ágból a KEMHESZ és a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai, amelyeket a számukra kialakított, szaporodásra ideális helyre költöztettek át. Az akció során a halőrök felfigyeltek arra is, hogy a mesterséges tavat lezáró zsilip rendellenes működése miatt a halak egy olyan területen ragadtak, amelynek nem volt kapcsolata a Dunával. Mivel kézzel nem tudták kinyitni, ezért az építmény egy részét elbontották, hogy a halak eljuthassanak a folyóba.

(Fotók: Lehoczki Dávid)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!