105 millió forintot is eléri az értéke annak a csempészárunak, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói foglaltak le Komárom-Esztergom megyében – írja az MTI. A két bérelt kisautóból több mint 70 ezer doboz cigaretta került elő.
Mint arról portálunk is beszámolt, az esztergomi járőrök a Nagy-Duna sétánynál ellenőriztek egy lengyel rendszámú bérelt kisteherautót, melynek rakterében zárjegy nélküli, hazánkban nem fogalmazott dohányárura bukkantak. A rendőrség átadta az ügyet a NAV nyomozóinak, akik lefoglalták a csempészett cigarettát. A gépkocsit egy ukrán állampolgárságú nő vezette, aki ellen orgazdaság miatt indítottak eljárást. Az Esztergomi Járásbíróság el is rendelte a letartóztatását, a hölgy akár nyolc év börtönbüntetést is kaphat.
Ezzel egy időben újabb nagy fogás akadt horogra. A NAV pénzügyőrei is ellenőriztek egy, az esztergomi városi fürdő parkolójában őrizetlenül hagyott, ugyancsak lengyel rendszámú, bérelt kisteherautót. A járműből újabb 35 ezer doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak. A gépkocsi vezetőjét nem találták meg, így a NAV és a rendőrség bűnügyi technikusai ujjlenyomatokat kerestek, szagmintát és DNS-mintákat rögzítettek. A nyomozás jelenleg is tart – olvasható a közleményben.
(Borítókép: tolnavar.hu)