Csőtörés történt az esztergomi Kálvária úton, a Szent Rozália kápolna közelében. Az Északdunántúli Vízmű Zrt. szakemberei már a helyszínen vannak és dolgoznak a probléma megoldásán. A megsérült vezetékből utcára szivárgott a víz, amely a Terézia úton keresztül egészen a Simor János utcai kereszteződésig folyt el.
A közelmúltban csőtörés miatt Esztergom több utcájában is találkozhattunk a szolgáltató szakembereivel. Először a Bánomi út és az Esze Tamás utca kereszteződésében, majd néhány nappal később az Irinyi János utcai kereszteződésénél is megbontották az útburkolatot. Akkor néhány nap alatt elhárították a problémát és újraaszfaltozták a rövid szakaszokat.
Előző hézen egy olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy a Fürdő Szálló mellett ömlik a víz az egyik tűzcsapból. Kisvártatva az ÉDV Zrt. szakemberei is megérkeztek, akik munkagépekkel feltörték az útburkolatot és elkezdték a sérült szakasz feltárását.
Az augusztus 7-i csőtöréssel kapcsolatban felhívtuk a szolgáltatót is, de egyelőre nem reagáltak megkeresésünkre. Amennyiben választ kapunk, azt egy újabb cikkben közöljük.