Újra kinyitottak a Garam mentén található pincék

Ritkaságszámba menő borok, családi hangulat, könnyeket csalogató trombitaszó. Akár ezzel a három jelzővel is illethetnénk a Garammenti Nyitott Pincék elnevezésű rendezvényt, amelyet az elmúlt hétvégén rendeztek meg a felvidéki Garamkövesden.

Ritkaságszámba menő borok, családi hangulat, könnyeket csalogató trombitaszó. Akár ezzel a három jelzővel is illethetnénk a Garammenti Nyitott Pincék elnevezésű rendezvényt, amelyet az elmúlt hétvégén rendeztek meg a felvidéki Garamkövesden.

Mondhatni kicsit késve érkeztünk meg a fesztiválra, hiszen a pincékhez közeli utcákban már nem találtunk parkolóhelyet. Csak legyintettünk, majd a közeli buszfordulónál le is tettük a kocsit és elindultunk a nótaszó irányába. Bár elsőre nem találtuk az utat, a sors kisegített minket.

-Jó napot kívánunk! – köszönt ránk egy helyi gyermekcsapat, melynek tagjai vélhetően nem a nedűk, hanem az autentikus hangulat miatt siettek a pincékhez, mi pedig követtük is az újdonsült idegenvezetőinket.

A korlátlan kóstolásra jogosító, narancsszínű kockás karszalag megvásárlása után neki is vágtunk a több száz éves présházak felfedezéséhez. A Kovács Pincénél rögtön le is csúszott két deci Alibernet, melynek különlegessége, hogy két ukrán szőlőnemesítő “közös gyermeke”. Kellemesen csalódtunk, ugyanis a környékünkön kevésbé ismert ukrán származású szőlőfajtából zamatos ízvilágú bort készítettek.

-Menjenek csak, mi itt leszünk és mosolyogva fogunk várni mindenkit – szóltak utánunk, miközben elindultunk a Bm Wine, vagyis Benyo Mihály standja felé. A polcokon sorakozó, helyi és régiós borversenyekről származó trófeák egyértelműen jelezték: aki Champion-díjas borokat készít, az egyszerűen nem készíthet rossz bort. A Zöld veltelini olyannyira elnyerte tetszésünket, hogy csak hosszú percek után sikerült továbbállnunk, viszont a felhozatalra a folytatásban sem lehetett panasz.

Geönczeöl Attila személyében nemzetközileg elismert borász kínálta kóstolóra portékáit, az 1882-ben épült, igazi kuriózumnak számító présháza mellett pedig a délutáni óráktól kezdve fortyogott a muflon gulyás, melyhez foghatót még sosem tapasztaltunk. Lassan, az ínycsiklandó ízeket kiélvezve kanalaztuk az ételt, melyet zárszóként egy újabb adag borral fejeltünk meg.

Már beesteledett, mire elértünk a kicsindi Színai Tiborhoz, akinél könnyed fehéreket, friss rozékat és komoly vöröseket, köztük az André nevű bort is megízleltük. A kortyolgatások közben fedeztük fel a díszes nép fali teritőjét, amelyet saját bevallása szerint dédszüleitől örökölt meg. Igencsak jó társaságba csöppentünk, hiszen a kóstolgatások közepette aktuálpolitikai kérdések, kultúra és a borászat is előtérbe került.

Az utolsó kóstoló után már búcsút intettünk volna a pincéknek, de hirtelen kellemes trombitaszó csapta meg a fülünket. Mint kiderült, a dallamok Dorna Ferenc pincéjéből származtak, ki éppen egy német sorozat főcímdalát játszotta el. Miután a pohárunkba töltötte a morvai muskotályt, újra magához ragadta a fényes hangszerét, melyen kérésünkre közismert magyar nótákat fújt el. Eldúdoltunk neki több népszerű és közismert szerzeményt is, mint például a Village People YMCA nevű slágerét, mellyel igazi partihangulatot generált a pincéjében.

-Ki ismeri fel, hogy mi ez? – kérdezte, majd egy olasz filmzenére zendített rá. Az egyik látogató olyannyira meghatódott, hogy kiejtette a kezéből a borospoharát, melynek csörömpölése úgy hangzott, mintha két cintányért csaptak volna össze. Dorna Ferenc csak mosolygott egyet és folytatta az éjszakába nyúló muzsikálást, bearanyozva ezzel több száz látogató estéjét.

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!