Megáldották és megszegték az új kenyeret Esztergomban

A hagyományoknak megfelelően augusztus 20-án a Szentgyörgymezői Olvasókör udvarán tartották meg az esztergomi Szent István napi ünnepséget, melyen megáldották és megszegtek az új kenyeret. A ceremónia zárásaként terménykiállítást tekinthettek meg az érdeklődők.

Kikapcsolják a világ legöregebb működő webkameráját

Néhány napon belül kikapcsolják a San Franciscó-i Állami Egyetem kampuszán működő webkamerát – írja a BBC információira hivatkozva az MTI. Az eszközt 1994-ben azzal a céllal helyezték működésbe, hogy folyamatosan figyelje és rögzítse az időjárás változását.

Kikapott a Váctól a Dorog

Kétgólos vereséget szenvedett a Vác FC-től a Dorogi FC, a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában. A vendéglátók néhány nappal a rajt előtt kaptak lehetőséget a második vonalban való indulásra és talán ezzel a győzelemmel is bizonyítani akarták, hogy helyük van az NB II-ben.

Felavatták a megújult piliscsévi sportöltözőt

Szalagátvágással avatták fel az önkormányzat által benyújtott pályázaton elnyert összegből és tao-s támogatásból megújult piliscsévi sportpálya melletti sportöltözőt. A projektnek köszönhetően szép, modern és gazdaságosan fenntartható épület áll a sportegyesület rendelkezésére.

Rétvári: Magyarnak lenni igazi érték

Szinte lépni sem lehetett a kormányzati forrásból és nagyon sok helyi önkéntes munkából idén megújított verőcei strandon, ahol Szent István királyunkat, államalapításunkat, és Magyarország harminc évvel ezelőtti „feltámadását” ünnepelték.

Állami kitüntetésben részesült prof. dr. Prokopp Mária és Ábrahám Béla

A Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést vehetett át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úrtól prof. dr. Prokopp Mária művészettörténész asszony – közölte dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője közösségi oldalán. Az Országházban tartott ünnepségen Ábrahám Béla, szalézi tartományfőnök is díjban részesült.

Kiderült, hogyan történt a dorogi Köztársaság úti baleset

Augusztus 18-án néhány perccel 21 óra előtt frontális baleset történt a dorogi Köztársaság úton található kanyarban – írtuk korábban. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az ominózus útszakaszon az ütközés következtében egy fő súlyos, hat fő pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.