Előd

Hídlap

Felavatták a megújult piliscsévi sportöltözőt

Szalagátvágással avatták fel az önkormányzat által benyújtott pályázaton elnyert összegből és tao-s támogatásból megújult piliscsévi sportpálya melletti sportöltözőt. A projektnek köszönhetően szép, modern és gazdaságosan fenntartható épület áll a sportegyesület rendelkezésére.

Hirdetések

Az ünnepség kezdetén Kosztkáné Rokolya Bernadett polgármester asszony köszöntötte a jelenlévőket, köztük dr. Völner Pált, dr. Kancz Csaba kormánymegbízott urat, az MLSZ Komárom-Esztergom megyei társadalmi elnökét, Khéner Lászlót, az MLSZ megyei igazgatóját és Steindl Balázst, a megyei közgyűlés alelnökét.

A polgármester asszony kijelentette, minden pályázati lehetőséget igyekeznek megragadni arra, hogy a településen élők számára megfelelő sportolási lehetőségeket biztosítsanak. Ismertette, hogy mintegy hetven évvel ezelőtt társadalmi munkában épült az öltöző, amely a vállalkozók segítségével megújult. Reméli, hogy mindenki örömmel veszi birtokba a helyiségeket és vigyáznak az épület állapotára.

Dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője megjegyezte, hogy minden egyes alkalommal örömmel látogat el Piliscsévre, ahol sikeres pályázatoknak köszönhetően sorra valósulnak meg a beruházások. Véleménye szerint kifogástalan minőségben újították fel az ingatlant a kivitelezést végző vállalkozók, egyúttal kitért arra is, hogy a legfontosabb, hogy a gyermekek számára kulturált sportolási lehetőségeket biztosítsanak.

– Minden település azzal bizonyítja életképességét, hogy milyen körülményeket tud teremteni a lakosoknak. Piliscsév ezen a területen is jól vizsgázik – mondta, majd sok sikert kívánt a klubnak az előtte álló bajnoki évadhoz.

Khéner László, az MLSZ megyei igazgatója ismertette, hogy sok támadás éri a TAO-programot, de a piliscsévi fejlesztés is bizonyítja, hogy jó helyre mennek az összegek. Ez a program ugyanis az utánpótlás és az amatőr sportegyesület javát szolgálják, a megyében pedig szinte nincs is olyan klub, ahol a TAO révén nem fejlesztettek volna valamit. Emellett pedig az MLSZ pályaépítési programja is hozzájárul ahhoz, hogy az infrastrukturális fejlesztések XXI. századiak legyenek. Zárszóként kitartást és sikereket kívánt a piliscsévi sportolóknak.

Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott megjegyezte, hogy felemelő pillanat volt a községháza avatóünnepségén részt venni és szintén szép emlék számára a sportöltöző átadási ceremóniája is. Elmondta, hogy az elmúlt években hatalmas összegek áramlottak a megyei labdarúgásba és biztatta polgármester asszonyt, valamint az egyesület vezetését, hogy a jövőben is pályázzanak fejlesztésekre. Utolsó gondolatként azt kívánta, hogy minél több fiatal rúgja a labdát, hiszen az utánpótlás az alapja a felnőtt csapatnak.

Steindl Balázs, a megyei közgyűlés alelnöke, Popovics György elnök úr nevében köszöntötte a jelenlévőket. Kijelentette, hogy minden egyes alkalommal örömmel látogat el a páratlan természeti környezetben elhelyezkedő településre, amely évről évre folyamatosan fejlődik. Ismertette, hogy a megyei önkormányzat segítségével és a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretén belül szociális alapellátó központtal gazdagodik a község, az épületet pedig reményei szerint hamarosan felavathatják. Végezetül azt kívánta a labdarúgóknak, hogy használják egészséggel a korszerűsítésen átesett öltözőt.

A szalagátvágás előtt Kosztkáné Rokolya Bernadett elmondta, hogy a felújítás két pályázatnak köszönhetően valósult meg. A tao-s 3,8, míg az önkormányzati 22 millió forintról szólt, a projekthez pedig 4 millió forint önerőt biztosított az önkormányzat. A pályázat keretében fitnesz eszközöket is beszereztek, melyeket gyermeknapon vehettek igénybe először a lakosok.

Megköszönte mindenkinek a munkáját, majd az ajándékok átadása után átvágták a szalagot. Az ünnepség zárásaként állófogadásra invitálták a vendégeket és a kivitelezést végző vállalkozókat.

Hirdetések