Kiderült, hogyan történt a személyi sérüléssel járó leányvári baleset

Vízelvezető árok felett átvezető hídnak ütközött egy BMW típusú személygépkocsi augusztus 24-én, szombaton délután Leányváron. A 10-es úton, a 32. kilométerszelvénynél történt balesetben az autó vezetője megsérült, akit a mentők kórházba szállítottak.

A Dorogi-medence úgy tudja, hogy a sofőr Dorog felé tartott, amikor eddig tisztázatlan körülmények között áttért a szemközti sávba és árokba csapódott. Az eset kísértetiesen hasonlít a július 19-én, szintén a főúton bekövetkezett balesetre: akkor egy Opel Mokka típusú kocsi szintén Dorog felé tartva tért át a szemközti sávba és csapódott neki egy betonhídnak.

A mostani esetnél a jármű bal első kereke az ütközés következtében leszakadt, majd a kocsi felborult. Információink szerint a közelben tartózkodók a szélvédőt berúgva próbálták kiszabadítani a vezetőt, aki a bal hátsó ajtón tudott kimászni. A helyszínre az esztergomi hivatásos tűzoltók érkeztek ki és áramtalanították a járművet. A műszaki mentés idejére félpályás útzár mellett zajlott.

(Fotó: Valovics László)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!