Szent István Megyenapot tartanak Esztergomban

Szeptember 8-án Szent István Megyenapot rendez Esztergomban a városi és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. Az MNM Esztergomi Vármúzeumában államalapító királyunk életével és tanításával kapcsolatban történelmi és egyháztörténeti előadásokat is hallhatunk majd.

Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke az augusztus 19-i, sárisápi Szent István napi ünnepségen jelentette be, hogy Komárom-Esztergom Megyei Szent István Megyenapot tartanak majd Esztergomban. A rendezvény abból a szempontból is fontos, hogy ebben az évben ünnepeljük Szent István születésének 1050., koronázásának 1019. évfordulóját. A cél pedig, hogy az ország és a világ is megtudja, hogy Szent István királyunk élete számtalan módon kötődik az állam első fővárosához.

Az ünnepélyes megnyitón Romanek Etelka polgármester és Popovics György mond beszédet, majd 11:40-től az előadások után Szent István-életművét „Hungarikum és Magyar Értéknek” terjesztik fel. A Megyenap keretében a várhegyen található, Melocco Miklós: Szent István megkoronázása című szobrához vonulnak a résztvevők, amelyet meg is koszorúznak.

(Fotó: karpat-medence.hu)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!