Esztergom és környékbeli települések csatlakoztak az Európai Mobilitási Héthez

Esztergom, Dorog és a térség több települése is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű programsorozathoz, amelyet idén szeptember 16-22 között rendeznek meg. Cikkünkből kiderül, hogy a résztvevő településeken az egyes napokon milyen programokat szerveznek.

Esztergom, Dorog és a térség több települése is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű programsorozathoz, amelyet idén szeptember 16-22 között rendeznek meg. Cikkünkből kiderül, hogy a résztvevő településeken az egyes napokon milyen programokat szerveznek.

Esztergomi programok:

Szeptember 16-án 10 órától a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Iohanneum, vagyis esztergomi épületében filmet vetítenek. Az érdeklődők Csikós Zsóka többszörös ifjúsági világbajnok kajakozóval is találkozhatnak.

Szeptember 17-én a jelentkező sportklubok aznapi összteljesítményükkel nevezhetnek a “Gyűjts kilométert” elnevezésű megmérettetésre. Szeptember 18-án 9 órától esztergomi és párkányi iskolások alkotnak élőláncot a Mária Valéria hídon, majd közös tízórain vehetnek részt. Szeptember 20-án reggel 8 órától a Pázmány hallgatói számára szerveznek sportvetélkedőket, 9 órától pedig a városháza előtt a Széchenyi téren óvodások és kisiskolások vonulnak majd fel.

Szeptember 21-én 10 órakor a Széchenyi téren található TDM irodától az Esztergom és Vidéke Nyugdíjasok Érdekvédelmi Kulturális Egyesület nyugdíjasaival közösen sétálhatunk fel a Babits Mihály Emlékházhoz. 18 órától a Szentgyörgymezői Olvasókörben görög táncházat tartanak, a házigazda a SIRTOS együttes lesz. Vasárnap, azaz szeptember 22-én ünneplik az Autómentes napot: aznap a szüreti felvonulás miatt 14-18 óra között útzárra kell számítani az Andrássy utca – Várfok utca – Dobozi utca – Visegrádi út – Majer István út –
Bajcsy-Zsilinszky út – Rákóczi tér – Széchenyi tér útvonalon.

Szintén a mobilitási héthez kapcsolódva szeptember 18-án és 22-én díjmentesen vehetjük igénybe az esztergomi helyijáratokat.

Sárisápi programok:

A község önkormányzata is csatlakozott az idei mobilitási héthez, a kampányuk megszervezésére pedig 480 ezer forintot nyertek el. Szeptember 16-án 7-9 óra között minden kerékpárral közlekedőt reggelivel vártak a főtéren. 17-én délelőtt az óvodások számára kerékpáros vetélkedőt rendeznek, de kézműves foglalkozással is elüthetik az időt.

Szeptember 18-án, 17-19 óra között a helyi önkéntes tűzoltók sportdélutánján mozoghatunk egy jót, 19-én az iskolában zajlanak majd a programok, 20-án pedig könnyed sétára invitálják a lakosokat.

Szeptember 21-én rendezik meg a Megyejáró Hódító Túrák sárisápi állomását, a kirándulás mellett pedig 8-12 óra között közlekedési park várja az érdeklődőket. Szeptember 22-én, az Autómentes Napon lezárják az Iskola közt, ahol 14-18 óra között mókás közlekedési eszközöket próbálhatunk ki, de lesz sportbemutató és aszfaltverseny is.

Dorog és Lábatlan is csatlakozott az Európai Mobilitási Héthez, ugyanakkor a két város programjairól nincsenek információink.

(Borítókép: ecolounge.hu)
(Forrás: esztergom.hu/sarisap.hu)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!