Lőrinc

Hídlap

Mentőhelikopter érkezett a leányvári közúti balesethez

Oxigént szállító kisteherautó és egy személyautó ütközött össze a 10-es számú főút Leányvár és Dorog közötti szakaszán – írja a Dorogi-medence. Eddig tisztázatlan körülmények között csapódott neki a kocsi az előtte haladó járműnek, majd az út menti gazos területre repült.

Hirdetések

A kertészet mellett történt baleset miatt teljes útzárat rendeltek el. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az esztergomi hivatásos tűzoltókat riasztották a helyszínre, akik áramtalanították az összetört kocsit. Szinte velük egy időben a rendőrők, majd a mentők is megérkeztek, sőt még egy mentőhelikoptert is megjelent a horizonton. A légi jármű a 10-es út és a 117-es út melletti területen, a lovardától nem messze szállt le.

Portálunk úgy tudja, hogy az utasok önerőből elhagyták a járművet, a sofőr viszont megsérült, akit kórházba szállítottak. A közlekedőket Kesztölc felé terelték, aki Budapest irányába szeretett volna továbbhaladni, az a Piliscsév felé vezető földúton folytathatta tovább útját.

(Forrás: Dorogi-medence)
(Képek: T.E.)

Hirdetések

  • Idegenben győzte le a Debrecent a Dorog

    Bár az első fordulóban a Pécstől kikapott, a Soroksár után a DEAC csapatát is legyőzte a Dorogi FC a Merkantil Bank Ligában. Így a hat ponttal rendelkező „Bányász” jó formában várhatja a Nyíregyháza Spartacus elleni találkozót.

    Hídlap
  • Elhunyt Györe Lajos mesteredző

    A család mély fájdalommal tudatta, hogy 73. életévében elhunyt Györe Lajos mesteredző – közölte a waterpolo.hu. Nem csak tréneri, hanem játékos pályafutását is sikerek övezték, emellett edzői munkájával segítette a dorogi Új-Hullám Sportegyesületet is.

    Hídlap