Nem fizetett a Sárisápról megvásárolt szarvasmarhákért

Az Esztergomi Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó csalás bűntette és csalás vétsége miatt nyújtott be vádiratot egy sárbogárdi nővel szemben, aki úgy vásárolt 3 szarvasmarhát és egy vágótehenet, hogy a vételárat nem fizette ki, és az nem is állt szándékában.

Az Esztergomi Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó csalás bűntette és csalás vétsége miatt nyújtott be vádiratot egy sárbogárdi nővel szemben, aki úgy vásárolt 3 szarvasmarhát és egy vágótehenet, hogy a vételárat nem fizette ki, és az nem is állt szándékában.

A sárisápi sértett interneten árulta a szarvasmarháit, amikor is egy ismeretlen férfi érdeklődni kezdett a jószágok iránt. A vádlott közölte az eladóval a vásárlási szándékát, majd megadta a sértettnek a lakcímét és a tenyésztési kódját is.

A vádlott megbízásából tavaly november 16-án két férfi három szarvasmarhát, egy héttel később pedig egy vágótehenet szállított el Sárisápról, melyek két személy tulajdonát képezték, értékük pedig meghaladta az 1,3 millió forintot.

A megkötött szerződés szerint a vádlottnak a szállítást követően nyolc napja volt arra, hogy átutalja a vételárat, mindezt azonban nem tette meg. A férfi folyamatosan hitegette a sértettet, majd elérhetetlenné vált. Később az is kiderült, hogy a vásárlónak abban a hónapban nem volt állandó munkahelye, több mint tízmillió forintnyi tartozása volt. Nem állt rendelkezésére az állatok megvásárlásához szükséges pénz sem, erre figyelemmel már a szerződéskötéskor sem akart fizetni.

A vádlott a bűncselekmények elkövetését beismerte, az eljárás során az egyik sértettnek 30.000,- Ft-ot átutalt. Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat büntetővégzésben, tárgyalás mellőzésével, halmazati büntetésként végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélje, továbbá a sértettek által bejelentett polgári jogi igényeknek adjon helyt, ennek részeként kötelezze, hogy kártérítésként fizessen az az egyik sértettnek 1.038.900,- Ft-ot, a másik sértettnek 355.200,- Ft-ot.

(Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség)
(Borítókép: pixabay.com)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!