Hazai pályán szenvedett kétgólos vereséget a Dorogi FC, amely a Siófok csapatát fogadta a Merkantil Bank Liga kilencedik fordulójában. A Buzánszky Jenő Stadionban rendezett találkozón már a 17. percben hátrányba kerültek a hazaiak, a 70. percben szerzett második siófoki találat pedig megadta nekik a kegyelemdöfést.

Az első ígéretes helyzetre a 4. percig kellett várni, amikor is a Dorog elvégezhette a mérkőzés első szögletét. A beadott labdát azonban Dlusztus András a kapu fölé fejelte. A 13. percben a jelentős élvonalbeli rutinnal rendelkező Szakály Dénes az ötös vonalról próbálkozott, de Mursits, a dorogi kapus hárította lövését.
A 17. percben veszélyes jobboldali akciót vezetett a Siófok, a beadás szinte mindenki mellett elment, a hosszún érkező Kiss Balázs pedig némi igazítás után kilőtte a kapu bal oldalát. A vezető gólt követően jobbára a mezőnyben folyt a játék, a felek pedig csak kisebb ziccerekig jutottak el.
A szünet után is inkább a vendégek akarata érvényesült, a hazai szurkolók pedig jelezték is, hogy nem elégedettek a látottakkal. Ennek ellenére a 65. percben a Dorog végzett el egy szögletet, a beívelést követően a védők először kifejelték a labdát. A játékszer Girsik elé pattant, de lövése elkerülte a kaput.
A 70. percben a siófoki Tajthy beadására Izing Martin érkezett, aki nagy erővel a kapuba fejelte a labdát. A 71. percben Sitku állt be, de ezúttal ő sem tudott csodát tenni. A 80. és a 86. percben is próbálkozott a hazai gárda, de nem sikerült szépítenie, így a végeredmény 0:2 lett.
(Forrás: dorogifc.hu)
(Fotó: beküldött kép)