Szabina

Hídlap

Példás összefogással újítottak fel egy játszóteret a tokodi lakosok

Mónok László Tokod-üveggyári lakos kezdeményezésére több mint harmincan ragadtak csiszolópapírt és ecsetet, hogy megszépítsék a Liszt Ferenc Művelődési Ház melletti játszóteret. Az akció sikeres volt, a tokodiak pedig újra megmutatták, hogy összefogással csodákra is képesek.

Hirdetések

A Tokod-Együtt a Faluért nevű oldal számolt be arról, hogy szeptember 21-én, a Fessük le EGYÜTT az Üveggyári játékokat nevű akció keretében újja varázsolták az üveggyári parkot. Bár kora reggel csípős hideg volt, mindez cseppett sem zavarta a lelkes lakosokat, akik sztorizgatva végezték a feladatokat.

Az egyik csapat Horváth Mihály alpolgármester vezetésével még egy kukát is áthelyezett, míg mások a sérült vagy hiányos léceket cserélték le újabbakra. A homokozót is megjavították, ráadásként pedig egy ponyvával is felszerelték. Céljuk az volt, hogy minél inkább tisztán lehessen tartani a területet, amelyet a takarófólia révén akár garantálhatnak is. Pillanatok alatt eltelt néhány óra, a harmincöt önkéntes pedig délutánra végzett is a szükséges munkálatokkal.

Az eredmény önmagáért beszél, az összefogásnak pedig a lakosok a legnagyobb nyertesei, akik örömmel vehetik birtokukba a megújult játszóteret. A munkálatokhoz az önkormányzat anyagokat és eszközöket biztosított, a csapat pedig köszönte Horváth Mihály és Obermajer Ferenc közbenjárását, akik fontos szerepet vállaltak az akció megvalósításában.

“Az efféle összefogást kampány időszaktól függetlenül, véghez tudtuk, véghez tudjuk és véghez is fogjuk tudni vinni, úgyhogy csak így tovább, együtt a faluért.” – írta Bánhidi László a posztban.

(Forrás: Tokod -Együtt a faluért)

Hirdetések

  • Két autó ütközött össze Esztergomban

    Anyagi káros baleset történt október 27-én, kedden reggel a 111-es főút esztergomi belterületi szakaszán, a MOL benzinkút és a körforgalom között. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk: mindkét sofőrt helyszíni bírságot kapott.

    Hídlap
  • Néma főhajtással emlékeztek 1956 esztergomi mártírjaira

    Október 26-án, hétfőn este a koronavírus-járványra való tekintettel műsor nélkül emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc esztergomi áldozatairól. Az elhunytak neveit tartalmazó táblánál, majd a Mindszenty szobornál is fejet hajtottak a jelenlévők.

    Hídlap