Mintegy ötmilliárd forintból bővítette esztergomi gyárát a Kirchhoff Hungária Kft.

Sajtótájékoztatóval és gyárlátogatással egybekötött gyárrészleg-avatóval ünnepelte esztergomi üzemének tizenötödik születésnapját a Kirchhoff Hungária Kft. A karosszériaelemeket készítő vállalat mintegy ötmilliárd forintból bővítette az esztergomi ipari parkban található gyárát.

Sajtótájékoztatóval és gyárlátogatással egybekötött gyárrészleg-avatóval ünnepelte esztergomi üzemének tizenötödik születésnapját a Kirchhoff Hungária Kft. A karosszériaelemeket készítő vállalat mintegy ötmilliárd forintból bővítette az esztergomi ipari parkban található gyárát.

A sajtótájékoztatón Wolfgang Kirchhoff, a KIRCHHOFF Automotive GmbH tulajdonosa, ügyvezetője elmondta, hogy három további üzemcsarnokkal – melyeknek területe 3362 négyzetméter – bővítették ki a gyárat, ennek köszönhetően az esztergomi telephely területe 30 963 négyzetméterre nőtt. A magyarországi leányvállalat a közelmúltban a Daimler konszernnel ütött nyélbe egy üzletet, melynek értelmében a Mercedes C-osztályába tartozó járművekhez gyárthatnak alkatrészeket. Emiatt vált indokolttá a bővítés, melyhez kapcsolódva a géppark is újabb járművekkel egészült ki.

Körtvélyessy Géza ügyvezető igazgató hangsúlyozta, hogy eddig a Suzuki volt a magyar vállalat legnagyobb megrendelője, 2010-ig kizárólag nekik gyártottak karosszériaelemeket, azóta pedig jelentősen szélesítették a vevőkört. Jelenleg a Kirchhoff Mercedes, az Audi és a PSA (volt General Motors) magyarországi, a PSA, a KIA és a Volkswagen szlovákiai, a Porsche és BMW németországi, a Škoda és Hyundai csehországi és a Ford romániai üzemeinek beszállítója. Az anyavállalat az elmúlt tizenöt évben 32 milliárd forintot invesztált az esztergomi üzembe, ahol jelenleg 940 ember dolgozik.

A robotvezérelt pont- és ívhegesztéssel, 3D lézervágással, hidegpréseléssel és Magyarországon egyedüliként melegpréseléssel dolgozó üzem árbevétele 2017-ben 34 milliárd forint volt. Ezt az értéket 2018-ban jócskán felülmúlták, hiszen huszonhét százalékos bővüléssel 43 milliárd forintot meghaladó árbevételt sikerült elérniük.

Wolfgang Kirchhoff az MTI kérdésére felelve elmondta: társaságuk tárgyal a Debrecenben készülő BMW-k beszállítói programjáról és már árajánlatokat is készítettek. Kiemelte, hogy az igényelt termékek mérete és darabszáma dönt majd a gyártás helyszínéről.

A rendezvény a sajtótájékoztatót követően az új csarnokban folytatódott tovább, ahol Szujó Zoltán moderátorként köszöntötte a jelenlévőket, majd a céggel kapcsolatos kisfilmet vetítettek le a vendégeknek. Wolfgang Kirchhoff az elmúlt tizenöt évvel kapcsolatban fejezte ki gondolatait, egyúttal üdvözölte, dr. Völner Pált, a térség országgyűlési képviselőjét, Romanek Etelka polgármester asszonyt és Hernádi Ádámot, Esztergom turizmusáért felelős miniszteri biztost is.

Az ünnepségen beszédet mondott többek között dr. Völner Pál is, aki kiemelte: az ország vezetői érdekeltek abban, hogy gazdag és jóléti államban élhessünk, melyet csak és kizárólag a sikeres, jól működő vállalatokkal közösen érhetünk el. Véleménye szerint az elmúlt tizenöt év sikertörténete akár példát is statuálhat a magyar vállalatoknak abban, hogy hogyan lehet erős céggé válni. Köszönetet mondott a Suzukinak és a Kirchhoffnak, amiért bizalmukkal megtisztelték Magyarországot.

-2010-ben az akkori pénzügyi nehézségek, valamint a pénzvilág összeomlása miatt a kormány úgy döntött, hogy az ipari- és termelési szektorokra helyezi a hangsúlyt és minden lehetőséget megadnak a piaci szereplőknek a bővítésre és az erősítésre. A koncepcióváltáshoz továbbá szükség volt a partnercégek befektetése és bizalma is – mondta.
A politikus szerint Esztergom számára is legalább ennyire fontos, hogy prosperáló, életerős cégek legyenek jelen, ezért az önkormányzatnak a jövőben mindent meg kell tennie ahhoz, hogy ezt az ipari környezetet fenntartsák. A cégek részéről felmerülő igényeket és problémákat kezelniük kell, a bővítéshez pedig lehetőséget kell nyújtaniuk.
Záró gondolatként megjegyezte, hogy ugyan nem ismerjük az iparágban zajló változási folyamatnak – melyet forradalomnak is nevezhetjük – a végkimenetelét, de több vállalat, köztük a Suzuki és a Kirchhoff is arra készül, hogy a hátrányból előnyt kovácsoljon, és hogy a változás révén tovább erősödjenek.

A kerekasztal beszélgetések után színpadra lépett a németországi Amadeus Duo, mely akusztikus szerzeményekkel örvendeztette meg a közönséget.

Ezt követően Wolfgang Kirchhoff, Stefan Leitzgen globális operatív igazgató, Janusz Soboń stratégiai igazgató, valamint Méri Szilárd ügyvezető és Körtvélyessy Géza szalagátvágással felavatta az új csarnokot, majd betolták az ünnepi tortát. Wolfgang Kirchhoff az első szelettel Romanek Etelkát kínálta meg, de személyesen adott át egy szeletet Hernádi Ádámnak is.

Az ünnepség után gyárlátogatásra invitálták a vendégeket.

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!