Gálik Ervin ipolyszalkai futó is teljesítette az idei Spartathlont

A felvidéki Ipolyszalkán élő, szlovák színekben versenyő Gálik Ervin is teljesítette az idei Spartathlont. A negyvenkilenc éves sportoló most először indult a görögországi versenyen és több nívós viadal után a kétszáznegyvenhat kilométeres távot is sikeresen lefutotta.

Gálik Ervin életében meghatározónak számít a futás, de a múltban többször előfordult, hogy abbahagyta, nyolc éve viszont folyamatosan fut. Kezdetben kisebb versenyeken vett részt, majd Maráz Zsuzsannával való találkozása után kezdett el hosszabb távokban gondolkodni. A mai napig segíti őt a felkészülésben, az ő kezei alatt pedig Ultrabalatont, a Korinthosz 160-at és több 6, illetve 12 órás versenyt is teljesített.

Idén vett részt először a Spartathlonon, a célja pedig nem volt más, mint a sikeres teljesítés. A verseny hivatalos oldala szerint Gálik Ervin a hetvenedik helyen végzett, a távot pedig 35 óra 12 perc 51 másodperc alatt futotta le.

(Képek: Horváth Ildikó és Gyetven Miklós)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!