A szeles, esős idő ellenére száznál többen indultak el az első Börzsöny Ring kerékpáros teljesítménytúrán, melyet október 5-én rendeztek meg. A szervezők szerint a nagy érdeklődés és a részvételi szám is azt jelzi, hogy az aktív kikapcsolódás egyre népszerűbb Magyarországon.
Mint arról portálunk beszámolt, szeptember 19-én, a szobi révnél tartottak beharangozó sajtótájékoztatót az I. Börzsöny Ringgel kapcsolatban. Akkor elhangzott, hogy a résztvevőknek október 5-én 90 kilométernyi távot kell leküzdeniük, útjuk során pedig 620 méter szintkülönbség vár rájuk.
Október 5-én, a rajt előtt beszédet mondott dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, miniszter-helyettese, melyben hangsúlyozta: a területet sokan – legalábbis kerékpározás szempontjából – zsákutcás országrésznek tekintették, ugyanis nem volt egy olyan kijelölt útvonal, amelyet végigjárva körbe lehetett volna tekerni a Börzsönyt.
-Szerencsére a kirándulás egyre népszerűbb a fiatalabb generációk körében: amíg korábban a fiatalok 5 százaléka, manapság 22,5 százalékuk választja szabadidős tevékenységként a túrázást – mondta. A térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy a teljesítménytúra nyomvonala nem csak a rendezvény időpontjában, hanem az év többi napján is végigjárható lesz, hiszen a táblák és az útbaigazító jelek a helyükön maradnak.
A politikus hozzátette: céljuk, hogy az embert próbáló teljesítménytúra mellett legyenek olyan rövidebb szakaszok is, amelyet akár a családok is könnyen végigjárhatnak. Éppen ezért arra fognak törekedni, hogy bárki kötbetekerhesse a Börzsönyt, ezért az Ipoly Erdő Zrt.-vel közösen kormányzati forrásból járhatóbbá szeretnék tenni az útvonalakat.
A hagyományteremtő szándékkal megrendezett Börzsöny Ringet elsőként Orbók Péter tekerte körbe, aki 3 óra 10 perces szintidővel ért célba. Mögötte Barton Iván végzett a második, Bezzeg Bendegúz pedig a harmadik helyen. Rendeztek egy „hegyifutamot” is, mely Diósjenőről indult és 3,5 kilométeres távot jelentett. A férfiaknál Krix Zoltán, a nőknél Krix Zoltánné diadalmaskodott.
A Szobi Egészségfejlesztési Iroda szervezésében a Börzsöny Ringhez kapcsolódva futóversenyt is rendeztek, melyen 120 gyermek állt rajthoz. Emellett a szobi révnél további programokkal is várták az érdeklődőket.
(Forrás: Hír TV/Börzsöny Ring Facebook oldal)
(Borítókép: Berkes Dávid/Börzsöny Ring)