Emese, Sarolta

Hídlap

Fiatal lány vesztette életét a nyergesújfalui balesetben

Egy fiatal mogyorósbányai lány az áldozata annak a közúti balesetnek, amely október 14-én következett be a nyergesújfalui Ipar utcai kereszteződésnél. A helyszínre érkezett mentők ellátták, majd kórházba szállították az áldozatot, aki a beavatkozás ellenére életét vesztette.

Hirdetések

A 10-es út nevű Facebook csoportban többen is írták, hogy baleset történt a 10-es főút nyergesújfalui szakaszán. Volt, aki úgy hallotta, hogy hulladékszállító jármű csapódott neki egy személygépkocsinak, de ezt az információt nem erősítették meg.

A Dorogi-medence úgy tudja, hogy egy 19 éves férfi Tátról Lábatlan felé haladva eddig ismeretlen okokból felhajtott a járdaszigetre, majd kivitt egy közúti táblát. A sofőr ennek ellenére nem állt meg, és ismét felhajtott egy másik járdaszigetre. A jármű vezetője ezután félrerántotta a kormányt és egy beton villanyoszlopnak csapódott. Az ütközés következtében a kocsi megpördült és felborult.

Úgy tudjuk, hogy hárman tartózkodtak a járműben: a sofőr könnyebben, a két utas pedig súlyosan sérült. A balesettel kapcsolatban kerestük a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságot is. Amint választ kapunk, azt egy újabb cikkben közöljük.

Hirdetések
  • Négy felkészülési mérkőzést játszik a Dorogi FC

    Az NBI-es tagságát a Debrecen ellen megőrző Paksi FC-vel is összecsap a felkészülési időszak alatt a Dorogi FC. A másodosztályban vitézkedő alakulatnál június 29-én kezdődtek el az alapozó edzések. Sitku Illés a mezt ingre cserélte, de további játékosmozgás várható még a nyáron.

    Hídlap
  • Hársfák ültetéséhez kérnek segítséget a tokodaltárói civilek

    Hat darab hársfa elültetéséhez kérnek segítséget az Aktívan Tokodaltáróért Közösen (ATAK) civil csoportosulás tagjai. A facsemetéket július 11-én helyeznék el a fő út mentén, a gödröket egy nappal korábban ásnák ki. Utóbbi feladat kapcsán várják az erős kezű férfiak jelentkezését.

    Hídlap