Így szavaztak a Szobi járásban élők

Ezúttal a Szobi járás elemzésével folytatódik a 2019-es önkormányzati választások eredményeit bemutató cikksorozatunk. Több településen csak egy jelölt indult – azokon a helyszíneken jellemzően alacsony volt a részvételi arány – másutt viszont kiélezett küzdelem folyt a polgármesteri székért.

Ezúttal a Szobi járás elemzésével folytatódik a 2019-es önkormányzati választások eredményeit bemutató cikksorozatunk. Több településen csak egy jelölt indult – azokon a helyszíneken jellemzően alacsony volt a részvételi arány – másutt viszont kiélezett küzdelem folyt a polgármesteri székért.

Nézzük elsőként a járás két városát. Szobot a következő öt évben is Ferencz Gyöngyi vezetheti, mivel október 13-án a szavazatok 75,91 százalékát szerezte meg. Külön érdekesség, hogy 2014-ben „csak” 44,83 százalékot kapott. Öt éve és most is Szőke István volt az ellenfele, aki ezúttal is alulmaradt a versenyben.

Nagymaroson Heinczinger Balázs személyében új vezetőt köszönthetnek a lakosok. Az eddig polgármester, a 2014-ben egyedül induló Petrovics László 37 szavazattal gyűjtött kevesebbet, így 957:994 arányban alulmaradt ellenfelével szemben.

Bernecebarátiban öt évvel ezelőtt még volt kihívója Gyenes Zoltánnak, idén azonban már csak az ő neve mellé lehetett tenni az X-et, így 100 százalékos eredménnyel választották újra. Szintén tét nélkül szavaztak bizalmat Rományik Ferencnek (Ipolydamásd), Pongrácz Jánosnak (Kemence), Némethné Pintér Csillának (Szokolya), Bérci Albertnének (Tésa) és Bárdi Alexnek (Vámosmikola), hiszen egyedüli jelöltként lehetett rájuk voksolni.

Ipolytölgyesen 2014-ben mindössze egy szavazaton múlt, hogy Radnia Bertalan lett a község vezetője. Akkor 28,3, idén pedig 59,52 százalékkal nyert, ezúttal csak egy kihívója akadt.

Kóspallagon ellenben nem sikerült újráznia a 2014-2019 között a községet vezető Klein Tibornak, aki az öt évvel ezelőtti eredményéhez képest most csak 39,9 százalékot ért el. Az új polgármester a 60,61 százalékkal megválasztott Plachi Attila lett.

Letkésen három jelölt indult: Jakus Attila mindössze 32 szavazatot kapott, Kovács Sándor 222 voksot gyűjtött be. Az új polgármester Huszák Tamás lett, aki 57,95 %-os sikert aratott.

Mindközül Márianosztra volt a legérdekesebb helyszín, hiszen ott öten is megmérették magukat. A lakosok Burikné Moóri Tamarának szavaztak bizalmat, aki 34,72 százalékkal nyert.

Öt évvel ezelőtt a harmadik legtöbb szavazattal került be a nagybörzsönyi képviselő-testületbe Paulik Oszkár Béla, aki ezúttal nagyobb pozíciót pályázott meg. Sikerrel járt, ugyanis 47,14 százalékos eredménye azt jelenti, hogy ő lett a község új polgármestere.

Kismaroson ugyanaz a páros mérkőzött meg egymással 2014-ben és 2019-ben. Akkor és most is Neubauer Rudolf nyert, Poldauf Gábornak pedig ezúttal sem sikerült győzelmet aratnia.

Perőcsényben Együd László váltja Gembolya Irmát (itt is szoros csata volt), Verőcén pedig újraválasztották Grauszmann Györgyöt, Zebegényben pedig újabb ciklusát kezdheti meg Hutter Jánosné.

(Borítókép: sopronmedia)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!