László

Hídlap

Skodák ütköztek össze Esztergom-kertvárosban

Baleset történt október 14-én délután az Esztergom-kertvárosban találhatók Kinizsi és Pozsonyi utcák kereszteződésében – közölte egyik olvasónk. Úgy tudjuk, hogy azért ütközött össze a két jármű, mert a vétkes sofőr figyelmen kívül hagyta a tábla jelzését és kihajtott az útra.

Hirdetések

Úgy tudjuk, hogy a Skoda Octavia (melyben két fiatal ült), oldalba kapta a szabályosan közlekedő régebbi típusú Skoda Feliciát, amely, legalábbis a szemtanú elmondása szerint megpördült és az árok szélén állt meg. Információink szerint senki sem sérült meg, ugyanakkor mindkét járműben kisebb károk keletkeztek. A Felicia jobb oldala behorpadt, az Octavia első lökhárítójának egyik műanyag eleme lógott.

Aznap reggel hasonló szituáció játszódott le Dorogon is: a Temető utca és a Bécsi út kereszteződésénél szintén nem adott elsőbbséget a mellékútról érkező jármű és összeütközött a főúton szabályosan közlekedő autósnak.

(Fotó: olvasói felvétel)

Hirdetések
  • Tűzoltók hozták le a Zebegénynél megsérült túrázót

    Kirándulás közben megsérült turista lementéséhez kérték a katasztrófavédelem segítségét csütörtökön délután Zebegény feletti hegyekben – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A kirándulót a terepviszonyok miatt csak gyalogosan lehetett megközelíteni.

    Hídlap
  • Zöldfelületet fejlesztettek Párkányban

    Párkány városa a SLOVNAFT, a. s. és az Ekopolis Alapítvány által meghirdetett Zöld oázisok program 14. évfolyama keretén belül valósította meg a „Zöldet a központba, életet a városba” elnevezésű pályázatát – olvasható a felvidéki város honlapján.

    Hídlap