Közös egészségügyi pályázatot nyert a Szobi járás hat települése

Három generációval az egészségért a Szobi járás hat településén címmel pályázatot nyert Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Kemence, Kóspallag, Nagybörzsöny és Szob - írja a Váci Napló. A portál megjegyzi, hogy jövő év júliusáig több szűrő- és szakvizsgálattal is várják a nyertes települések lakosait.

Három generációval az egészségért a Szobi járás hat településén címmel pályázatot nyert Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Kemence, Kóspallag, Nagybörzsöny és Szob – írja a Váci Napló. A portál megjegyzi, hogy jövő év júliusáig több szűrő- és szakvizsgálattal is várják a nyertes települések lakosait.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával megvalósuló program keretében boka-kar-index, légzésfunkció, pitvarfibrilláció, testsúlyindex, vaszkuláris demencia, és vércukor szűrések is elérhetővé válnak a pályázatban részt vevő településeken. Emellett vastagbéldaganat-szűrésre és az egészségi állapotuk felmérése is lesz lehetőségük a lakóknak.

A pályázat azonban nem csak ebből áll, hiszen bevonnak a projektbe bőrgyógyászt, dietetikust, nőgyógyászt pszichoterapeutát, proktológust, továbbá védőnőket is. Egyre nagyobb számban okoz egészségügyi problémákat a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás, melynek veszélyeiről előadásokat hallhatnak az érdeklődők. A program keretében továbbá arra ösztönzik a településeken élő hölgyeket, hogy minél többen vegyenek részt az emlőszűréseken.

(Forrás: Váci Napló)
(Illusztráció: Vitahelp)

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Szólj hozzá!

info@hidlap.hu

©  hidlap.hu — Minden jog fenntartva!