Vendel

Hídlap

Erdő Péter celebrált szentmisét mindenszentek ünnepén Esztergomban

November 1-én, azaz mindenszentek ünnepén Erdő Péter bíboros celebrált szentmisét az Esztergomi Bazilikában. A főpásztor ünnepi homíliájában hangsúlyozta, hogy a szentek életükben magát Krisztust tükrözték vissza. A ministránsok gyertyákat osztottak a főszékesegyházba érkezőknek, melyek fényei beragyogták a bazilikát.

Hirdetések

Erdő Péter az evangéliumot követő szentbeszédében többek között arról beszélt, hogy bár a szente az örök boldogságba jutottak, mégis valamilyen módon érzékelik, hogy imádkozunk hozzájuk, a Hiszegegyben pedig azt bizonyítja, hogy kommunikáció van köztünk és akár segíteni is tudnak rajtunk.

-Mégis, szükségük az ünnepre nem nekik van, hanem nekünk, akik itt a földön élünk. És nem csupán azért fontos ez a számunkra, mert segítséget kérhetünk a szentektől, hanem talán még inkább azért, mert látni akarjuk őket, ha másként nem, legalább lelki szemünkkel, mert az ő boldogságuk valamiképpen ránk is átsugárzik – mondta.

Az ünnep kapcsán azt mondta, nem véletlen az sem, hogy amikor egy szerettünk eltávozik az élők sorából, akkor azért imádkozunk, hogy eljusson a “szentek társaságába”.

A szenteket tisztelve, a szentekkel találkozva meglátjuk magát Krisztust is. Nem véletlenül hívják az üdvösséget is Isten boldogító színelátásának. Isten azonban Krisztusban fordult egyszer s mindenkorra az emberiség felé, ezért vágyunk valami olyan bensőséges találkozásra Krisztussal, amit legjobban talán a látás szóval fejezhetünk ki – tette hozzá a főpásztor.

A szentmise végén érkezett el az ünnep legszebb pillanata. Az asszisztencia és a celebránsok a pislákoló húsvéti gyertya köré gyűltek, majd kihunytak a bazilika fényei. Ezután pedig a hívek (akik szintén meggyújtották gyertyáikat) a ministránsokkal, papokkal és Erdő Péterrel közösen fohászkodtak az elhunytakért.

(Fotó: beküldött képek)

Hirdetések

  • Letartóztatásban maradhat a tokodi gyilkos

    Januárig hosszabbíthatják meg a letartóztatását annak a tokodi nőnek, aki 2020. április 19-én előzetes szóváltást követően ittas állapotban késsel leszúrta a férjét. Az áldozat a helyszínen belehalt a sérülésébe.

    Hídlap
  • Dzsudzsák és társai legyőzték a Dorogot

    A Merkantil Bank Liga 12. fordulójában 3:0-ás vereséget szenvedett a Dorogi FC a Debreceni VSC otthonában. A Loki harmincadik születésnapját ünneplő csapatkapitánya, Bódi Ádám kétszer is beköszönt, végül Pintér Ádám is gólt szerzett.

    Hídlap