László

Hídlap

Ismét ámulatba ejtette az X-Faktor zsűrijét a dömösi Vanek Andor

2856-os versenyszámmal láthattuk az X-Faktor színpadán Vanek Andort, aki az előválogató után a következő szereplésével is ámulatba ejtette a zsűrit. Az egyik mentor szerint a 16 éves dömösi fiatallal együtt lehet dolgozni és akár a végső győzelemre is esélyes.

Hirdetések

Vanek Andor már az előválogatón magasra tette a mércét, hiszen A legnagyobb showman című film főcímdalát énekelte el a zsűrinek. A mentorok már néhány másodperc után “hűha” és “aztamindenit” szavakkal jelezték, hogy ez a fiú valamit nagyon tud. Már az első produkciója után méltatták és természetesen négy igent kapott.

A fiatal énekes a következő fellépése előtt azt mondta, hogy reméli, hogy sikerül meggyőznie a zsűrit és leülhet a kiválasztottak közé.

ByeAlex rögtön meg is jegyezte, hogy már az előválogatón látta, hogy Andorral együtt lehet dolgozni, sőt még akár meg is nyerheti az X-Faktort. Ezúttal Billie Eilish, Khalid Lovely című dalát hallhattuk tőle. Gáspár Laci már a dal felénél azt mondta, hogy “ez a dinamika”, mire a közönség tapsolni kezdett.

Végül a közönség, a mentorok és a kiválasztottak is felállva tapsoltak Andornak. Gáspár Laci meg is jegyezte, hogy az elmúlt négy év legjobb produkcióját hallotta és hogy benne minden megvan, ami egy énekesben kell, hogy legyen. ByeAlex azt mondta, hogy nem kérdés, hogy egy ekkora tehetségnek le kell ülnie, majd bekerült az ő csapatába.

(Forrás: RTL)

Hirdetések

  • Tűzoltók hozták le a Zebegénynél megsérült túrázót

    Kirándulás közben megsérült turista lementéséhez kérték a katasztrófavédelem segítségét csütörtökön délután Zebegény feletti hegyekben – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A kirándulót a terepviszonyok miatt csak gyalogosan lehetett megközelíteni.

    Hídlap
  • Zöldfelületet fejlesztettek Párkányban

    Párkány városa a SLOVNAFT, a. s. és az Ekopolis Alapítvány által meghirdetett Zöld oázisok program 14. évfolyama keretén belül valósította meg a „Zöldet a központba, életet a városba” elnevezésű pályázatát – olvasható a felvidéki város honlapján.

    Hídlap